Belföld

Kövér háttérhatalmakkal riogatta a polgári körösöket

"Tudunk együtt mozdulni, ha kell", de "gonosz erők működnek a világban", így"állandóan bizonyítani kell, hogy együtt vagyunk". Tízéves a Polgárok Háza. Az MTI szép hosszú beszámolóban írt a jeles eseményről. Íme:

Nemcsak a Fidesz politikai közösségét, hanem az egész nemzet életét is előbbre vitte a polgári körök mozgalma és az ennek otthonául szolgáló Polgárok Háza – mondta Kövér László, az Országgyűlés elnöke kedden Budapesten, a Polgárok Háza megnyitásának 10. évfordulója alkalmából rendezett évadnyitó esten.

A házelnök szerint a polgári körök mozgalma európai szinten is egyedülálló politikai innováció volt. Ez adta az erőt, hogy szembe lehessen szállni “a nyugati világ politikai életét kivásárolni akaró gazdasági érdekcsoportok” nyomásgyakorlásával – fogalmazott. A polgári körök eszmeisége vitte ki az embereket az utcára, a békemenetekre is, amikor “ezek a háttérhatalmak, semmibe véve a választók akaratát, idő előtt meg akarták buktatni a választott kormányt” – mondta Kövér László.

“A polgári körök története mindannyiunk története, életünk egy fontos, sorsfordító állomása lett” – hangsúlyozta a zsúfolásig megtelt Polgárok Házában a politikus, kiemelve: a mozgalom legfontosabb üzenete az volt és az marad, hogy a politikában is “meg kell maradnia a léleknek: ebben az értelemben mindannyian, akik a nemzet és a szabadság ügyéért dolgozunk, polgári körösök vagyunk” – hangoztatta. A parlament elnöke beszédét azzal zárta, hogy a Polgárok Háza a találkozások helyszíne, ahol lelkiismeretes és hozzáértő csapat dolgozik.

Hende Csaba honvédelmi miniszter, a polgári körök egykori koordinátora a mintegy kétórás rendezvényen úgy fogalmazott: a polgári körök mozgalma nem veszett el, csak átalakult, olyan új egyesületek jöttek létre, amelyek aktívan részt vesznek a települések helyi közéletében. “Megmaradt a szellem, tudunk együtt mozdulni, ha kell” – mondta a tárcavezető, hozzátéve, hogy “mindaz, amit együtt átéltünk, megtettünk a nemzetünkért, örökre összekapcsol bennünket”.

László Tamás fideszes országgyűlési képviselő, a Szövetség a Nemzetért Alapítvány kuratóriumának elnöke köszöntőjében azt mondta: a 20-21. századi magyarság megmaradásának záloga a polgári körök mozgalmának meghirdetése, továbbélése. A polgári körösök tömege a közösségi emberről szól – mondta a politikus.

Jókai Anna író arra hívta fel a figyelmet az egybegyűltek előtt, hogy a Polgárok Házának már a neve is azt mutatja, “ez a mienk”, majd azt hangsúlyozta, hogy a jelenleg kormányzó pártszövetség győzelme után sem lehet “eltunyulni”, “állandóan bizonyítani kell, hogy együtt vagyunk“, mert “a gonosz erők működnek a világban“.

A Kubatov Gábor Fidesz-pártigazgató vezette Polgárok Háza honlapján az épület történetét ismertetve felelevenítik, hogy miután a Fidesz 2002-ben elvesztette a választásokat, Orbán Viktor felhívására szerte a világban polgári körök szerveződtek. Fél évvel később a Szövetség a Nemzetért Alapítvány mintegy 100 millió forintért megvásárolta a VIII. kerületi 1600 négyzetméteres épületet – a későbbi Polgárok Házát -, amelynek felújítási munkálatai 2003 novemberében kezdődtek és 2004 augusztusában fejeződtek be. Az átalakítás terveit Makovecz Imre tanítványai készítették. A Polgárok Házát 2004. augusztus 22-én Orbán Viktor avatta fel. Az átadás óta egy közösségi, kulturális és oktatási feladatok ellátására egyaránt alkalmas, korszerű épület áll a polgári körök, civil szerveződések rendelkezésére – írták.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik