Gazdaság

Föld a láthatáron

Sokáig kétséges volt a csillagászok számára, léteznek-e Földhöz hasonló bolygók, mostanára azonban számos ilyen, úgynevezett exobolygót fedeztek már fel, többek között magyar csillagászok is.












Föld a láthatáron 1



Föld a láthatáron 2

Föld a láthatáron 3
Föld a láthatáron 4

Ezek többsége azonban óriási gázbolygó, és nem kőzetplanéta – ezért is lehet fontos amerikai csillagászok bejelentése, miszerint most sikerült olyan objektumot találniuk, amelyből idővel a Földhöz hasonló szilárd égitest formálódhat.

A Johns Hopkins University kutatói a NASA Spitzer nevű teleszkópját használva a HD 113766 nevű csillagrendszerben azonosították azt a nagy kiterjedésű porgyűrűt, amely a számítások szerint egy Mars méretű égitest létrehozására lehet elegendő. A 424 fényévre lévő objektumról készült felvételek elemzéséből kiderült, hogy ebben már nagyobb tömörülések, bolygóembriók is jelen vannak. Ezért a tudósok úgy vélik, minden feltétel adott ahhoz, hogy ezekből Föld-szerű, szilárd kőzetbolygó alakuljon ki.

Mi több, ez az anyagtömeg egy, a Napnál alig méretesebb csillag körül kering, méghozzá éppen abban a távolságban, amelyben a víz cseppfolyós halmazállapotban is megmaradhat – vagyis a lakható zónában. A kutatók szerint ráadásul nemcsak a hely és az idő kedvez egy, akár az életnek is otthont adó planéta kialakulásának, hanem a porfelhő összetétele is. Sok benne például a vas-szulfid, ami a földi vulkánok által kilövellt lávában is megtalálható.

A szóban forgó csillagrendszert a kutatók most további vizsgálatoknak vetik alá; és remélik, hogy az újabb felvételekből még többet tudnak meg a születő bolygórendszerről, és így talán Földünk múltjáról is.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik