Kövér László szerint „világosan kell fogalmaznunk, ha azt látjuk, ég a ház”. Ezzel válaszol arra, mondhatott volna-e megfontoltabb beszédet Orbán Viktor Tusnádfürdőn. Azt is tudja, hogy a rendszerváltozás miatt változott meg pártjában Soros György megítélése. Sorost akkor szerette a Fidesz, amikor „az egypártrendszerű Magyarországon járult hozzá a diktatúra lebontásához. Most pedig egy demokratikus országban igyekszik gyengíteni a választáson kormányra jutott erők pozícióját. Jelentős különbség”. Korábban nem firtatta a Fidesz, de a házelnök ma azt a kérdést is felteszi, „a pártállam utolsó éveiben Soros miként kaphatott privilégiumot saját befolyásának a kiterjesztésére a kommunistáktól”.
Kövér László nem örül annak, hogy a harmadik Orbán-kormányban pozícióhoz jutottak olyanok is, akik a múlt rendszer ügynöki hálózatát működtették, illetve az offshore világhoz kapcsolódnak. Szerinte az „elvektől függetlennek látszó döntések akkor is kárt okoznak, ha rövid távon nincs látható hatásuk. A tettek megmaradásának a törvénye mindenkor igaz”. Korábban is előfordult, hogy a szocializmus titkosszolgálatának az embereit alkalmazták, csak eddig politikai pozícióba nem emelték őket. Ez új fejlemény. Nem okvetlenül örömteli. A miniszterelnöki felelősséget persze nem szeretné átvállalni, és az emberekkel kapcsolatos minden kérdésben az ártatlanság vélelmére tekintettel kell lenni. További részletek a csütörtöki Heti Válaszban.
