Szórakozás

Danics Dóra megijedt a villalakóktól

Egy színvonalas produkció keretében énekelniük kell a villalakóknak, ehhez kiváló énektanárokra van szükségük. Az X-Faktor három sztárja vállalkozott a mentori feladatra.

A villában hétfőn kezdődött el az X-Faktor duett hét. Ennek keretében nem kis feladatra vállalkozott az X-Faktor három sztárja: Danics Dóra, Krasznai Tünde és Oláh Gergő. Feladatuk az, hogy néhány nap alatt kell megtanítaniuk a villalakóknak egy olyan dalt, melyet szombaton, egy színvonalas produkció keretében kell előadniuk.

Danics Dóra, a villa szerelmespárját, Izát és Krisztiánt készíti föl. Mivel köztük a turbékolást gyakran váltják a mosolyszünetek, Dóra a mediátor szerepébe került. Még a próbák előtt részese volt egy olyan szituációnak, amikor a pár éppen nem beszélt egymással.

Fotó: RTL Klub

“Nagyon féltem, amikor az első próbára mentem velük” -mondta az X-Faktor-győztes Dóra a Reflektorban, de végül szerencsésen alakult a helyzet, mert biztatására kimondták, ami a bántotta őket. – “Negyed óra alatt megoldottuk az egészet és a próba végére már jól voltak.”

Krasznai Tünde Vikivel és Theóval dolgozott, ahol szintén nem működött igazán jól a kapcsolat.

“Most úgy néz ki, hogy tök jó haverok lesznek, mert megfogadták, hogy tiszteletben akarják tartani az én munkámat, és hogy nem vitatkoznak egyáltalán” – mondta a tavalyi X-Faktor harmadik helyezettje.

Gergő csapatába Aurélio és Zsófi került.  Dóra, Tünde és Gergő egyetértett abban, hogy tanítványaik közül ki bizonyult a legjobbnak, egyhangúlag Izát választották. Nem rejtették véka alá azt sem, hogy szerintük Theó a leggyengébb. Munkájuk gyümölcsét hamarosan láthatjuk, és azt is, vajon bevált-e Danics Dóra új skálázási technikája, amit erre a megmérettetésre fejlesztett ki.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik