Nem sikerült valami fényesre Bulgária és Románia első éve az Európai Unióban. Az elmúlt közel 12 hónap utólag azokat igazolta, akik korainak tartották a két ország csatlakozását. Szófia a bel- és az igazságügyek területén, Bukarest pedig az agrárágazatban lényegében a mai napig küszködik a tagsági követelmények teljesítésével, miközben 2005 és 2007 között több mint egymillió román távozott külföldre a jobb megélhetés reményében. Amikor Rómában a közelmúltban egy 25 éves román bevándorló brutálisan meggyilkolt egy olasz nőt, betelt a pohár. Az olasz kormány egy jogilag vitatható rendelete lehetővé tette a zömében roma származású román állampolgárok azonnali kitoloncolását.
NICOLAS SARKOZY. „Törökországnak tagság helyett speciális státust kellene felajánlani.”
LEHANGOLÓ KÉP. A brüsszeli jelentések nem túl hízelgő képet festenek a tagságra pályázó országokban folyó reformok lendületéről, amit jó néhány tagországában, az ottani bővítésellenes hangulat miatt, igazából nem is nagyon bánnak. Az EU tulajdonképpen jegelte a folyamatot, és mostanában inkább belső problémáinak megoldásával van elfoglalva. Ezt a fékező hozzáállást tükrözi az a tavaly decemberben elfogadott új stratégia is, amely, miközben megerősítette az EU elkötelezettségét a további bővítés mellett, arról biztosította annak ellenzőit, hogy ez nem fog belátható időn belül bekövetkezni. Ezt a célt szolgálja a feltételesség elvének fokozott érvényesítése a csatlakozási tárgyalásokon, aminek jegyében a jelölteknek már egy tárgyalási fejezet megnyitásához is különböző kritériumoknak kell eleget tenniük. Elsősorban ennek következménye, hogy Horvátországnak két év alatt mindössze 2 fejezetet sikerült ideiglenesen lezárnia a 35-ből, igaz, Brüsszel jövőre a tárgyalások látványos felgyorsulására számít Zágrábbal. A súlyos belpolitikai válságot éppen csak maga mögött hagyó Törökország ugyanakkor a reformok lefékeződése és az EU-val Ciprus ügyében folytatott kötélhúzása miatt önmagának is szemrehányást tehet azért, mert csigatempóban haladnak a tárgyalások.
OLLI REHN. “Az EU egyetlen európai állam orra elõtt sem csaphatja be az ajtót.”
Egyesek abban bíznak, hogy a reformszerződés elfogadása és 2009-es várható életbe lépése megint fogékonyabbá teszi majd az uniót a bővítésre. A több országot magában foglaló újabb „big bang” helyett azonban nagyobb a valószínűsége annak, hogy a következő években egyesével engednek majd be új tagokat. A soros – és várhatóan jó darabig az egyetlen – belépő előre borítékolhatóan, optimális esetben 2011 tájékán, Horvátország lesz, amelynek felvétele brüsszeli elképzelések szerint a térség más országaiban is „tarthatja a lelket”. Egyes tagállamok körében (lényegében Magyarország is ide tartozik,) ugyanakkor érezhető egyfajta törekvés Szerbia csatlakozásának felgyorsítására, amivel Belgrádot tulajdonképpen a Koszovóról való lemondásért kompenzálnák. A szerbekkel éppen a napokban parafálta az Európai Bizottság bővítési biztosa a stabilizációs és társulási megállapodást. Az aláírás szükséges feltétele lesz azonban Ratko Mladics egykori boszniai szerb főparancsnok kézre kerítése és a Hágai Nemzetközi Törvényszéknek való kiadatása. Ha ez sikerül, Belgrád akár már a jövő év végére tagjelölti státust kaphat, s kezdődhet a több évig tartó tárgyalássorozat.
Olli Rehn bővítési biztos és sokan mások úgy gondolják, hogy a legjobb, amit az Európai Unió a gyorsan változó világban tehet, ha nem csapja be az ajtót egyetlen európai állam orra előtt sem, beleértve Törökországot is. Utóbbira egyébként az EU-t saját döntései is kötelezik. Nicolas Sarkozy francia köztársasági elnök azonban a török tagság nyílt ellenzésével gyakorlatilag felrúgta ezt a konszenzust. „Néhány tagállam, mint Nagy-Britannia vagy Svédország, még mindig szívesen felgyorsítaná a tárgyalásokat Ankarával, de Sarkozy túszul ejtette a folyamatot” – mutat rá Amanda Akcakoca, a brüsszeli European Policy Center kutatóintézet munkatársa.
JEAN-CLAUDE JUNCKER. “Egyes jelenlegi tagállamoknál is elképzelhetõ, hogy résztaggá minõsüljenek vissza.”
BÖLCSEK. Az elemző arra céloz, hogy Párizs mindaddig nem engedi új fejezetek megnyitását a törökökkel, amíg nem teljesül a francia elnök azon kívánsága, miszerint egy „bölcsekből” (értsd: ismert szaktekintélyekből) álló csoport meg nem vizsgálja az EU jövőjének ügyét, lényegében a bővítés kérdését. Olli Rehn ugyanakkor elkerülné, hogy a decemberi EU-csúcson kijelölendő tanácsadó csoport az unió külső határairól vagy a török kérdésről foglaljon állást. „Másfelől annak sem látom okát, hogy féljünk ettől. Ha ugyanis valóban bölcsekből áll majd e testület, biztos vagyok benne, hogy a bővítést nem problémának tekinti, hanem megoldásnak számos olyan gondra, amivel Európának a következő évtizedekben szembe kell néznie” – szögezte le a biztos.
Nicolas Sarkozy ettől még azt gondolja – s ezzel messze nincs egyedül a közösségben -, hogy a teljes jogú tagság helyett privilegizált partnerséget, vagy más speciális státust kellene felajánlani Ankarának, ami persze a törököknek elfogadhatatlan. A tárgyalások végéig azonban még sokat változhat a helyzet, akár az EU-n belül is. Ki tudja, talán éppen az lesz a járható út, amit Jean-Claude Juncker luxemburgi kormányfő tartott megfontolandónak nemrég. Az uniós állam- és kormányfők doyenje szerint az EU egyre erősödő belső heterogenitását leképezve egyes jelenlegi tagállamok csupán „résztagjai” lehetnének a klubnak. Juncker úgy véli: anélkül, hogy észrevennék, a britek például jó úton haladnak a résztagság felé. Márpedig ahol Nagy-Britannia csak résztag, talán más, jelenleg még kívülálló országoknak sem derogálna, ha nem lennének teljes jogú tagok.
