Belföld

Erre a hétre is jutott jó hír Schmitt Pálnak

A volt köztársasági elnök nagy rajongója a tárogatónak, ami most már hivatalosan is hungarikum.

A népzenei hangszert keddi első ülésén minősítette hungarikummá az új összetételű Hungarikum Bizottság – közölte a Földművelésügyi Minisztérium az MTI-vel.

Magyar hangszerként tartják nyilván az egész világon a tárogatót, amelyet külföldön is a magyar helyesírás szerint, ékezetekkel írnak. “Egyedi hangzása, különleges hangszíne miatt a magyar lélek hangjaként is emlegetik” – olvasható a közleményben.

Fazekas Sándor földművelésügyi miniszter, a Hungarikum Bizottság elnöke elmondta: az ülésen döntés született a hungarikumok, a nemzeti értékek gyűjtésével, dokumentálásával, népszerűsítésével és megismerésével foglalkozó pályázati kiírásról is. A minisztérium félmilliárd forint többletforrást csoportosított át erre a célra.

A pályázat alapkoncepciója “a nemzeti értékpiramis-rendszer alapjának megerősítése” – fogalmazott a tárca vezetője, megjegyezve, hogy a korábbi pályázatok éppen ellenkezőleg, a piramis csúcsán elhelyezkedő nemzeti értékek és hungarikumok népszerűsítését szorgalmazták.

A rendelkezésre álló forrásból támogatják a megyei és a külhoni értéktár munkáját is. Magyarországon eddig 368 települési önkormányzat alakította meg saját értéktárát. A Hungarikum Bizottság célja, hogy ez a szám bővüljön, határon túli értékekkel is.

A miniszter arról is beszámolt, hogy tervezik egy Hungarikum Archívum létrehozását, amelybe a hungarikumokkal kapcsolatos kiadványokat és könyveket gyűjtenék egybe.

 

 

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik