A Budapesten tartott novemberi Ebesz-konferencián Csepreghy Nándor, a Miniszterelnökség helyettes állítitkára azt mondta: heteken belül felveszik a kapcsolatot a civilekkel és kétoldalú tárgyalásokat folytatnak.
A hvg.hu információi szerint a meghívókat ki is küldték, a rendezvényre hétfőn kerül majd sor – azonban éppen azokat a szervezetek nem invitálták meg, amelyek a Norvég Civil Támogatási Alap, valamint a Svájci Civil Támogatási Alap pénzeit osztják. Néhány kedvezményezett felkerült a meghívottak listájára, de azok a szervezetek, amelyek a „piszkos 13” néven kerültek be a köztudatba (rájuk volt leginkább kíváncsi a kormány) nem vehetnek részt.
A konferencián Latorcai Csaba, a Miniszterelnökség kiemelt társadalmi ügyekért felelős helyettes államtitkára tart előadást a Civil társadalom párbeszéde ma Magyarországon címmel, majd Csepreghy Nándor veszi át a szót: a Norvég Civil Támogatási Alapról Tények címmel foglalja össze gondolatait.
Az Ökotárs munkatársa a portálnak elmondta: ők is máshonnan értesültek a rendezvényről és annak ellenére, hogy nem hívták meg őket, megjelennek – így fejezik ki tiltakozásukat.
A kormány május 21-én jelentette be: felkéri a Kehit a Norvég Alap felhasználásának teljes körű vizsgálatára. A vizsgálattól azt várják, hogy kiderüljön: igaz-e a kormány gyanúja, miszerint az alap hazai felhasználásakor áttételesen politikai szervezeteket vagy hozzájuk szorosan kötődő civileket támogattak. A kormány szerint ugyanis az Ökotárs az LMP szatellitszervezete.