– ez derül ki az információbiztonsági technológiákkal és szolgáltatásokkal foglalkozó Noreg Kft. Üzletbiztonsági Kalkulátorának összesített adataiból. Egy internetes honlapon, önkéntes válaszadással 2007. április 24. és június 13. között közel ezer résztvevő által kitöltött részletes kérdőíves felmérés szerint a kkv-k Magyarországon átlagosan 4,12-es eredményt értek el a Noreg-féle biztonsági skálán (ezen az 1-es szint a legkisebb sérülékenységi fokozat és az 5-ös a legnagyobb). A BellResearch piackutató cég közreműködésével készült felmérésből az is kiderült, hogy a válaszadó cégek több mint egyharmadánál az alaptevékenység az informatikai rendszerre épül, ezért a rendszer leállása vagy sérülése igen erősen akadályozza, nem ritkán teljesen lehetetlenné teszi a működést. Az adatok megsemmisülése elsősorban nehezíti (41 százalék) illetve gyakran részben vagy egészben megbénítja (30 százalék) a vállalat mindennapi működését.
- 05:27 Trump nagy pofont kapott: a demokraták teljesen visszavehetik a Kongresszust
- 03:33 Szörnyű hírt kapott a Serie A idei nagy felfedezettje
- 22:56 Gulácsiék hatalmas verést kaptak otthon, csoda történt az Old Traffordon
- 21:44 Navracsics: Feledy Botondék jó szakmai munkát végeztek, ezért is kértük fel őket
- 21:24 RTL: Legalább 55 millióba kerülhetett Orbán kétnapos kazahsztáni útja
- 21:20 Letartóztatták a szerb Hidrometeorológiai Intézet igazgatóját
- 21:13 Személycserék hete: új legfőbb ügyészt választottak, Feledy Botondnak ajtót mutattak
- 21:01 Sallaiék elvették a Stuttgart veretlenségét a Bajnokok Ligájában
- 20:52 A nap legfontosabb hírei - 2026.11.03.
- 20:09 A rendőrség elfogott egy nőt, aki megölt egy idős nőt Újpesten
- 20:00 „Feledy Botond elemzői tévedése: nem vette figyelembe, hogy Magyarországon élünk”
- 19:50 Elek Gábor csapata majdnem megfricskázta a Fradit a Népligetben
- 19:41 Kinevezték az Új Színház és a Madách új igazgatóját
- 19:34 Nagy európai bojkott körvonalazódik az orosz hokisok visszatérése miatt
- 05:00 Annyi patkány él a békési tömbházak alatt, hogy a terriereket sem merték beengedni a járatokba
- 13:45 Bocsánatot kért a társadalomtól az új legfőbb ügyész
- 17:56 Trump bejelentette, hogy év végén leállítják Izrael évi négymilliárd dolláros támogatását
- 16:19 Autóipari válság: Több ezer embert küld el a Magyarországon is termelő Schaeffler
- 21:20 Letartóztatták a szerb Hidrometeorológiai Intézet igazgatóját
- 14:23 Minden jel arra utal, hogy megvan az új James Bond
- 21:24 RTL: Legalább 55 millióba kerülhetett Orbán kétnapos kazahsztáni útja
- 19:34 Nagy európai bojkott körvonalazódik az orosz hokisok visszatérése miatt
- 18:02 Példátlan események Varsóban: a lökdösődő államfővel az élen a szélsőjobbtól a PiS-ig mozgósítanak az Alkotmánybíróság „védelmére”
- 18:18 Magyar Péter: A parlament megszavazta a politikusok vagyonosodási vizsgálatát
- 19:00 Elmarad Matolcsy György személyes meghallgatása
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
