Belföld

Százezrekre büntették a „kiszavazó” fideszest

Bencsik János a vasárnapi zárva tartásról, a központi dohányellátóról és a segélyezési rendszer átalakításáról gondolkozott másként, mint frakciója.

Háromszor százezer forintra büntette a Fidesz-frakció Bencsik Jánost a hétfő-keddi „kiszavazásért”- értesült a VS.hu. A fideszes képviselő háromszor nyomott szándékosan nemet, vagy tartózkodott fontos szavazásokon hétfőn, illetve kedden a parlamentben.

Hétfőn nemmel szavazott a központi dohányellátóról szóló törvényre. Ugyanazon a napon tartózkodott a segélyezési rendszer átalakítását érintő szavazáson. Kedden pedig szintén tartózkodott a vasárnapi zárva tartás kapcsán.

A lap információi szerint a képviselő előre jelezte a frakciónak a szándékát

Bencsik a Facebookon indokolta, miért döntött úgy, hogy nem szavazza meg ezeket a törvényeket. A dohányellátó kapcsán úgy fogalmazott, hogy nem sok kellett volna ahhoz, hogy támogassa. “Mindössze annyi, hogy a dohánykereskedés valóban állami monopólium legyen, s az abból származó haszon a közjót szolgálja. A most elfogadott változat viszont lehetőséget biztosít arra, hogy az állam ezt a jogosultságot pályázat nélkül adja tovább egy magántársaság számára.”

Ajánlott videó

Olvasói sztorik