Gazdaság

10 ezres leépítés az Airbusnál

Az Airbus az átalakítás jegyében 10 ezer munkahelyet tervez megszűntetni Európában, ennek fele a tervek szerint az Airbus üzemeiben dolgozókra, a másik fele a beszállító cégekre jut – közölték hétfőn. A vezetés hat üzem teljes vagy részleges eladását is tervbe vette.

Louis Gallois vezérigazgató bejelentése szerint az Airbus a következő négy évben 5 ezer állományi dolgozót és 5 ezer szerződéses alkalmazottat bocsát el. Országonkénti bontásban: Franciaországból mintegy 4300, Németországból 3700, Nagy-Britanniából 1600, Spanyolországból 400 fő kényszerül távozni az Airbus-üzemekből.

Az Airbus jelenleg 56 ezer embert foglalkoztat – ebből 22 ezret Franciaországban és 21 ezret Németországban, a fő termelőhelyeken – az 5 ezres állományi elbocsátás 9 százalékot meghaladó leépítést jelent.

A cég által kidolgozott (s a tulajdonos, az EADS vállalatcsoport által hétfőn jóváhagyott) átszervezési terv 2010-ig 5 milliárd eurós, azt követően pedig évi 2,1 milliárd eurós megtakarítással számol, alapvetően a gyártási folyamat koncentrálásával, egyes üzemek eladásával és a munkahelyek számának csökkentésével. A Power 8 néven útjára bocsátott átalakítási terv különböző átalakításokat tartalmaz az egyes Airbus-telephelyek számára, így érthetően az egyes kormányok is eltérően reagáltak a bejelentésre.

Angela Merkel német kancellár szerint az átalakítási terv a kockázatok és lehetőségek kiegyensúlyozott megosztását biztosítja, mindazonáltal sajnálkozását fejezte ki az elbocsátandó dolgozók miatt. Tony Blair brit kormányfő a brit Filton üzem megmenekülésének örült. Ugyanakkor az Airbus két francia és két német üzemében szerdán a dolgozók tiltakoztak, egy időre abbahagyták a munkát és kivonultak munkahelyeikről.

Az Airbus az elmúlt két évben nehéz helyzetbe került nagy riválisával, az amerikai Boeinggel szemben. Új óriásgépének, az A380-asnak a kifejlesztése a vártnál jóval többe került, s el is húzódott (ami miatt egyes légitársaságok lemondták megrendeléseiket, másoknak pedig kompenzációt kellett nyújtani), miközben a dollár euróhoz viszonyított gyengesége miatt az Airbus szinte minden piacon is versenyhátrányba került.

Az Airbus szakszervezetei kedden Brüsszelben „közös platformot” hoztak létre, hogy együttesen reagálhassanak a cégvezetés által kidolgozott költségcsökkentő tervre. A szakszervezeti vezetők emiatt sztrájkokat is kilátásba helyeztek. A belga fővárosban kedden mintegy harminc német, francia, brit és spanyol szakszervezeti vezető egyeztetett, és úgy döntöttek, hogy 2-3 héten belül összeurópai akciónapot tartanak.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik