Belföld

Vida Ildikó nyílt levélben vádolta meg Goodfriendet

Rágalmazni, valakinek a becsületébe gázolni az bűncselekménynek számít Magyarországon – írta a NAV elnöke. Szerinte az amerikai ügyvivő magyarázattal tartozik neki, a NAV 23 ezer dolgozójának az ízléstelen és méltánytalan támadásokért.

„Ön a Heti Válasz hetilapnak adott interjújában minden eddiginél súlyosabb kijelentést tett, és ezzel egyértelműen arra utal, hogy bűncselekményt követtem el. Kijelentését ezúttal nem hagyhatja magyarázat nélkül” – kezdi levelét az Egyesült Államokból kitiltott NAV-elnök.

„Valakinek a becsületébe gázolni, valakit rágalmazni nem lehet következmények nélkül. Ez ugyanis itt, Magyarországon bűncselekmény. Önt Budapestre az Amerikai Egyesült Államok kormánya delegálta, és Magyarországon Önt egy szövetséges, baráti állam ügyvivőjeként látják vendégül. Nyilvánvaló, hogy Önnek elsősorban hazája érdekeit kell képviselnie, de minden diplomáciai szabály mellett tiszteletben kell tartania a fogadó állam szokásait és jogrendjét. Ön nem tett kevesebbet, mint az Amerikai Egyesült Államok képviseletében magyar kormánytisztviselőkről ország-világ előtt állította, ’úgy hisszük, vannak olyan magyar kormányalkalmazottak, akik korrupt cselekményekben vesznek részt.’”

Vida Ildikó szerint nem kérdés, hogy Goodfriend kijelentése, az eddig meg nem nevezett személyek mellett, konkrétan rá vonatkozik. Mivel személyes találkozásukon nem fedte fel, milyen indokok alapozták meg az ellene hozott intézkedést, úgy gondolja magyarázattal tartozik. „A magyar állampolgároknak, nekem és az általam vezetett Nemzeti Adó- és Vámhivatal 23 ezer munkatársának, akik alázattal végzik munkájukat, miközben kénytelenek eltűrni az etikátlan, ízléstelen és mindenekelőtt méltánytalan támadásokat” – írta.

Az amerikai ügyvivő a Heti Válasznak adott interjúban azt állítja: tudomása van az adóhatóságon belüli csalásokról. A diplomata sejteni engedi: a NAV elnökét nem azért tiltották ki, mert keveset tett a korrupció ellen, hanem mert konkrét bűncselekményben tartják érintettnek. Elismeri, nem a kormánynak átadott két papírlap a bizonyíték

 

 

Ajánlott videó

Olvasói sztorik