Belföld

Orbán: Én csak egy szegény miniszterelnök vagyok

Árfolyam (árfolyam)
Árfolyam (árfolyam)

A miniszterelnök a forint zuhanó árfolyamáról azt mondta: a kérdést az MNB-nek kell kezelnie.

A kormányfő szokásos rádióinterjújában azt mondta: nem jó, ha a kormányok elkezdenek foglalkozni devizájuk árfolyamával, mert ilyenkor törvényszerűen költségvetési szempontok kerülnek elő. “Én csak egy szegény, korlátozott hatáskörrel rendelkező miniszterelnök vagyok” – reagált a forint elmúlt napokban történt jelentős zuhanására. Látszik, hogy ma az egyes államok nem urai devizájuk árfolyamának. Ez igaz a forintra is, amelyet a nemzetközi hatások mozgatnak, ugyanis a magyar gazdaság erősödik – tette hozzá.

Orbán Viktor a rezsiharcról azt mondta: számítottak rá, hogy kötelezettségszegési eljárás indít Brüsszel, de elszántak. Szerinte komoly harc lesz, mert a piaci erőfölényükkel gátlástalanul visszaélő magánmonopóliumok mindent megtesznek majd érdekeik érvényesítéséért, de az EU álláspontja nem életszerű, mert a valóságban a verseny sehol nem hozott árcsökkenést, a piaci árak mindig magasabbak voltak, mint az állam megszabta tarifák.

Olyan energiaárak kellenek, amelyek biztosítják a versenyképességet, egyébként elveszítjük piacainkat. Az uniónak nemcsak a legszegényebbeknél kell megengednie az árszabályozást, hanem a középosztálynál is – tette hozzá. A magyar megoldás a nonprofit energiaszolgáltatás a lakossági és a piaci szférában is, amihez sok idő kell, hiszen szembemegy minden eddigi elképzeléssel, de abban segíthetünk Európának, hogy bebizonyítjuk, ez a megoldás működik.

A miniszterelnök lelkesítőnek nevezte az új foglalkoztatási, munkanélküliségi adatokat, különösen a nők és fiatalok esetében. Egy ország irányításának megítélésekor döntő, hogy sikerül-e munkát adni az embereknek. Ha csak közmunkát, az is jó, mert erkölcsi hatóerő, ha a régóta segélyre szoktatott családok reggel munkába, képzésre indulnak. A közmunkáért kapott pénz persze nem sok, de minden bér alacsony Magyarországon, ezért kell olyan gazdaságpolitikát folytatni, amely ezt emelni lesz képes.

Orbán Viktor úgy számol, hogy a munkahelyvédelmi akcióterv 700 ezer ember munkalehetőségét védte meg. Azokról, akik elmentek Magyarországról dolgozni, a miniszterelnök szerint inkább politikai színezetű vita folyik, hiszen természetes, hogy a fiatalok a tudásukat megmérni, bővíteni külföldre mennek, a legfontosabb, hogy legyen hova hazajönniük, a kormány pedig ezen dolgozik.

Fotó: MTI/Máthé Zoltán

Ajánlott videó

Olvasói sztorik