Belföld

Listázza az éhezőket a szombathelyi MSZP?

Regisztrálja a szombati ételosztásra jelentkező hátrányos helyzetű embereket az MSZP szombathelyi szervezete - írta pénteki számában a Magyar Nemzet egy internetes portálra hivatkozva, a párt szombathelyi frakcióvezetője visszautasította, hogy bármilyen visszaélés történt.

A lap idézi a Frisss.hu portált, amelynek állítása szerint csak azok kaphatnak ingyen vacsorát, akik ételjeggyel rendelkeznek, amit vagy a Roma Nemzetiségi Önkormányzatnál, vagy az MSZP szombathelyi irodájánál lehet igényelni.

Az egyik igénylő, aki a párt szombathelyi irodájába ment jegyért, a portálnak azt állította, hogy ott megkérdezték a nevét, hogy hányan laknak egy háztartásban, ki, mikor született, milyen az anyagi hátterük, majd külön elkérték az ő és rokonai telefonszámát. A nő elmondása szerint öt jegyet kapott, és azt mondták neki, hogy szavazzanak az MSZP-re.

A Magyar Nemzet megkereste Czeglédy Csabát, az MSZP szombathelyi frakcióvezetőjét, aki a lapnak nyilatkozva visszautasította, hogy bármilyen visszaélés történt volna. Rámutatott: csak azoknak küldtek a szombati ételosztásról levelet, akik korábban hozzájárultak az adataik kezeléséhez. Kiemelte: az említett nő nem volt regisztrálva, ezért kérték tőle az adatait.
Czeglédy Csaba úgy fogalmazott: a szociálisan rászorulók nyugodtan szavazzanak az MSZP-re, és azok is, akiket valakik, valamilyen céllal az irodájukba küldenek.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik