Gazdaság

Inotai: már most megérte az EU-tagság

Az MTA Világgazdasági Kutatóintézete igazgatója szerint az eltelt három év már bebizonyította, hogy Magyarország számára jelentős eredményeket hozott az uniós tagság, egyebek között jelentősen megemelkedett a volt CEFTA-tagországokkal, azaz környező szomszédainkkal az áruforgalmunk.

Inotai András ezt a stabilizáció, konszolidáció és növekedés problémakörét taglaló nemzetközi konferencián mondta hétfőn Budapesten.

Aláhúzta: míg az uniós tagság előtt ezek az országok inkább a korábbi fejlett nyugat-európai piacokra próbáltak betörni, és ott jelentős forgalmat lebonyolítani és emellett a különböző korlátozásokat egymással szemben is alkalmazták, a 2004-es kelet-európai uniós bővítés után az új tagállamok közötti forgalom és nagymértékben megugrott. Inotai András szerint ez igaz a balti államokra is.

Magyarországnak az új tagországok felé lebonyolított, összesített kereskedelme a belépés óta több mint 5 százalékponttal nőtt, 7,5 százalékról 13 százalékra emelkedett, miközben a magyar kivitel az EU belső piacán a régi tagországok vonatkozásában 7 százalékponttal mérséklődött.

Inotai András szerint komoly félelem volt a belépés előtt, hogy a magyarországi infláció megugrik, ez azonban összességében nem következett be, legalábbis nem a belépés hozta azt, hogy az idén a korábbi évekhez képest magasabb a pénzromlási ütem. Az valóban inflációs emelkedést hozott 2004-ben, hogy a korábbi, főleg a 98-tól regnáló kormány bizonyos árakat, főleg az energiaárakat befagyasztotta, és ezek feloldását meg kellett lépni az uniós belépést követően.

De ezzel párhuzamosan az uniós tagság elnyerése után, bizonyos áruk ára csökkent, egyrészt a kinti árszínvonal, másrészt a belső vámok megszűnte miatt.

Az sem igazolódott a korábbi félelmek közül, hogy a magyar munkanélküliség jelentős mértékben megugrik. A korábbi 6 százalékos szintről az uniós tagság elnyerése után, az elmúlt időszakban 7,5 százalékra emelkedett a munkanélküliségi ráta az országban, ez azonban még az uniós átlaghoz viszonyítva is jónak mondható.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik