Az Együtt-PM véleménye szerint a paksi bővítéssel kapcsolatos államközi megállapodás “kierőszakolása a Fidesz és Orbán Viktor erkölcsi megsemmisülését jelenti” – mondta szombaton, a kormánypárt Lendvay utcai székháza előtt tartott sajtótájékoztatóján Karácsony Gergely.
Óriási tál lencséért
A választási szövetség politikusa úgy fogalmazott: Orbán Viktor miniszterelnök politikai pályája első jelentős lépéseként hazaküldte az oroszokat, 25 évvel később “politikai pályája utolsó jelentős lépéseként visszahívta őket”. A kormányfő egy tál lencséért, “tegyük hozzá, egy óriási nagy tál lencséért” eladott mindent, amit az elmúlt időszakban képviselt – folytatta.
Karácsony Gergely azt mondta: a miniszterelnök olyan országgal kötött alkut, “Magyarország gyarmatosításáról, amely nem tiszteli a jogállamot, és amely nem tiszteli a tisztességes versenyt”. A kormányfő korábban arról beszélt, hogy szabadságharcot kell vívnunk, mégis egy olyan országgal kötött alkut, amelyik nem tiszteli a szabadságot – jelentette ki.
Tisztában vannak a jogi következményekkel
A sajtótájékoztató előtt a választási szövetség több aktivistája átmászott a Fidesz székházának kerítésén, közülük négyen felkapaszkodtak az épület egyik erkélyére. Ők két, az egykori szovjet zászlóra hasonlító vörös molinót tartottak ki, amelyekre sárgával a sarlót-kalapácsot, valamint egy ötágú csillagot festettek. Később csatlakozott hozzájuk egy ötödik társuk is.
Forrás: Facebook / Együtt-PM
A sajtótájékoztató után mindannyian lejöttek az erkélyről, és a molinókkal együtt elsétáltak a helyszínről. A demonstráció alatt az épületből kétszer is kiment hozzájuk egy-egy férfi, aki – az aktivisták elmondása szerint – az ingatlan elhagyására szólította fel őket.
Karácsony Gergely egy kérdésre azt felelte, figyelemfelhívó akcióik során többször is felmerült annak a veszélye, hogy demonstrációjuknak jogi következményei lesznek, és ezzel az aktivistáik tisztában vannak.
Moszkvában január 14-én Németh Lászlóné nemzeti fejlesztési miniszter és Szergej Kirijenko, a Roszatom elnöke írta alá a nukleáris energia békés felhasználásában való együttműködésről született megállapodást, ennek keretében két paksi erőműblokk megépítéséről is megállapodtak. Az aláíráson jelen volt Orbán Viktor magyar miniszterelnök és Vlagyimir Putyin orosz államfő.