Gazdaság

Ötödével csökkentenék a távhő árát

A távhővel fűtött lakások fűtési költségeinek lefaragását tűzte ki célul a Főtáv Zrt. cselekvési terve: a cég, a fogyasztók és az állam közös szerepvállalásával 20 százalékkal lehet csökkenteni a távhő árát - közölte Balogh Róbert szóvivő.

Egy távhővel fűtött lakás fűtési költsége évente mintegy 20 százalékkal kerül többe, mint egy azonos nagyságú, gázfűtéses otthoné. Ezt a különbséget akarja „minél rövidebb idő alatt” lefaragni a Főtáv – mondta el a szóvivő. Vasárnap véglegessé vált a Főtáv javaslata, amely egyebek mellett a drága szolgáltatásra és az átláthatatlan díjszámításra adhat megoldást.

A Főtáv szerint a távhő árának csökkentésében mind a fogyasztók, mind a szolgáltató, mind pedig az állam szerepet tud vállalni. A lakástulajdonosok a hőszigeteléssel, a nyílászárók cseréjével, valamint a fűtésszabályozás kiépítésével az említett 20 százalékos árkülönbséget 5-8 százalékra tudnák csökkenteni.

A Főtáv is hatékonyabbá és olcsóbbá kívánja tenni tevékenységét, ezért egyebek mellett megszünteti a cégen belüli párhuzamos tevékenységeket. A kormánynál kezdeményezik egy „távhő célú gáztarifa-rendszer” bevezetését, amellyel megszűnhetne a versenyhátrány az egyedi fűtést használókkal szemben. A távfűtés Budapesten 241 ezer háztartást érint.

A döntés előzménye, hogy Hagyó Miklós még júliusban kezdeményezte egy olyan program megindítását, amely olcsóbbá teheti a távhőszolgáltatást. A Főtáv vezetői most ezt a programot ismertették a főpolgármester-helyettessel. Hagyó elfogadta a költségcsökkentésre vonatkozó javaslatokat, és már hétfőn megkezdi az egyeztetéseket a „tulajdonosi jogokat gyakorló közgyűlés szereplőivel”, azaz a frakciókkal.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik