Belföld

Pedofil honlap miatt nyomoztat a KIM

Vizsgálatot kezdeményez a nyomozó hatóságoknál egy fiatalkorú magyar lányok fotóival vélhetően visszaélő portál miatt a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium.

Balatoni Monika államtitkár elmondta, a két napja indult, Az internet nem felejt elnevezésű program készítői szerda reggel egy olyan weboldalt találtak a világhálón, amelyen csak fiatalkorú magyar lányok valamilyen közösségi oldalon közzétett és onnan lementett fényképei találhatók.

Pedomaci

A honlapon közzétett képek erősen szexuális tartalmúak, az érintettek teljes nevét, életkorát, valamint a közösségi profiljának közvetlen elérhetőségét is közzétették – közölte.

A fényképek között van olyan, amely nem nyilvános profilból származik. Ez azt jelenti, hogy a szexuális tartalmú képeket feltételezhetően az érintettek tudta nélkül, gyakorlatilag ellopták az említett oldal szerkesztői, vagy a lányok fotóit az oldal felhívására küldték be. Bárhogy is történt, törvénysértés követtek el – jegyezte meg.

Közölte, az említett oldalon több 14 évesnél fiatalabb lány fotója is látható. A tárca információ szerint a weboldal elődjét, már korábban leállították.

Balatoni Monika közölte azt is: bűncselekmény, személyes adattal visszaélés, ha olyan adatokat tesznek mindenki által hozzáférhetővé, amelyeket eredetileg csak az érintett által engedélyezett ismerős kör érhetett el.

Névtelenül is lehet bejelentést tenni

A jelenlegi szabályozás szerint egyébként 16 éves kortól tehet valaki teljes adatvédelmi, beleegyezési nyilatkozatot a személyes adatai felhasználására – jegyezte meg.

Balatoni Monika közölte, kezdeményezik a nyomozó hatóságoknál, hogy vizsgálják meg: valóban történt-e bűncselekmény, és ha igen, akkor kezdeményezni fogják, hogy induljon eljárás a portál üzemeltetője és szerkesztői ellen.

Felhívta a figyelmet arra, hogy ha valaki ehhez hasonló weboldalt talál, akkor a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Internet Hotline oldalán tehet – akár névtelenül is – bejelentést.

A KIM két napja indította el Az internet nem felejt elnevezésű programját a világháló veszélyeinek tudatosítására, a gyerekeket érő iskolai és internetes zaklatás visszaszorítása érdekében.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik