Belföld

Tőkés Istennel számol el, Orbánnal tárgyalna

Tokes-Laszlo(210x140)(2).jpg (tőkés lászló, )
Tokes-Laszlo(210x140)(2).jpg (tőkés lászló, )

Újra apa lesz a 62 éves Tőkés László, aki a Heti Válasznak beszélt először a közéleti szerepvállalására is ható magánéleti eseményekről.

Négy éve súlyos vádak kísérték az európai parlamenti képviselő, volt református püspök válását. Nemrég ismét megnősült, elvette Lévay Tünde zenetanárnőt, hamarosan gyermekük is születik. Tőkés László a Heti Válasznak beszélt a magánéletét beárnyékoló tömény lejárató kampányról, az újrakezdés nehézségeiről. Azt mondta, most új esélyt kapott, a lelkiismereti kérdéseket pedig Isten előtt kell rendeznie.

A magánéleti kérdéseken túl az EP-képviselő a román politikáról azt mondta, hogy „nem csupán a kisebbségi magyarság ügye, hanem az egész demokratikus átalakulás zátonyra futott a posztkommunista restauráció miatt.” Tőkés László lát biztató jeleket is. „Például Verespatak ügyében egységes a román és a magyar ellenállás Erdély gazdasági gyarmatosításával, kizsákmányolásával szemben.” Szerinte a jelenlegi áldatlan viszonyok között örülni kell annak is, hogy „egyesületi szinten, sőt egy párt formájában is szerveződnek autonomista-regionalista szemléletet valló román erők.”

Tőkés László azt nem árulta el, mi a valóságalapja a hírnek, hogy az idei európai parlamenti választáson a Fidesz listáján indul. Szerinte méltatlan lenne, „ha a párt vezetőivel való konzultáció nélkül” nyilatkozna erről. „Meg kell nézni, mi az erdélyi magyarság érdeke. Orbán Viktor többször kijelentette, hogy az erdélyi magyar közösség – és nem egyik vagy másik párt – számíthat Magyarország támogatására.”

Romániában a Ceauşescu-diktatúra kísértetei járnak vissza

Romániában a véleménynyilvánítás szabadságának alapvető emberi jogát sem tartják tiszteletben – mondta szerdán strasbourgi felszólalásában Tőkés László, aki honlapján azt írta: előéletüknél, illetve neveltetésüknél fogva Victor Ponta miniszterelnöknek és elvtársainak igencsak rájár a szája a „fasiszta” és „horthysta” jelzős szerkezetekre, melyek használatát még a Ceauşescu- és a Szekuritáté-korszakban szokhattuk meg”.

Romániában a véleménynyilvánítás szabadságának alapvető emberi jogát sem tartják tiszteletben.Tőkész László arra is emlékeztetett, hogy a kommunista visszarendeződésben “sajnos az RMDSZ is tevőleges vagy hallgatólagos módon, egyaránt részes. Csak remélni lehet, hogy magyar szervezetünk nem fogja pártját a börtönviselő Adrian Năstasénak, illetve Victor Pontával együtt nem támad Monica Macovei volt igazságügy-miniszterre”

Ajánlott videó

Olvasói sztorik