Belföld

Államosítással szabadulnának a BKV-től

Megválna a fővárosi önkormányzat az egyre nagyobb terhet jelentő közlekedési cég üzemeltetésétől. Több forgatókönyv is létezik.

Kapcsolódó cikkek

Több lehetséges forgatókönyv készült a BKV államosítására – írja a Népszabadság. Az még bizonytalan, hogy az önkormányzati választások előtt végrehajtják-e, vagy csak utána.

A lap információi szerint az első változatban a buszágazatot választanák le először a főváros közlekedési cégéről, amelyet azután beolvasztanának a Volánbuszt, illetve a városi helyközi szolgáltatókat is tömörítő állami holdingba. A kötött pályás üzemre várhatóan külön céget hoznak létre, miközben a HÉV-viszonylatok üzemeltetését a MÁV kaphatná feladatul. A trolik sorsa bizonytalan: gumikerekesek ugyan, de felsővezetékhez kötöttek, így egyelőre egyik utódhoz sem sorolták be az ágazatot.

A másik változatban egyszerűen csak állami kézbe vennék a fővárosi közlekedési cég egészét. Így elérhetővé válna a jelenleg 58,5 milliárdra rúgó banki adósságállomány konszolidálása. A bankok ugyanis már többször is jelezték: állami kezességvállalás nélkül nem hitelezik tovább a fővárosi szolgáltatót.

Az államosítással vélhetőleg a jelenlegi városvezetés által létrehozott Budapesti Közlekedési Központnak (BKK) is bealkonyulna. A Népszabadság szerint várhatóan drasztikusan csökkentett létszámmal és feladatkörrel működne tovább. A holding jelenlegi vezetője, Vitézy Dávid a hírek szerint a fejlesztési minisztérium kötelékében folytathatná – írja  a lap.

Ha már BKV…

Tudta, hogy van egy különleges garázs Budapesten, ahol éjjel sem áll meg az élet? Az itt dolgozók este 10-től reggel 6-ig próbálnak életet lehelni a fővárosi buszokba. Nehéz fizikai munka mocsokban, kipufogógázban, olajban.

Olvasói sztorik