Az aszály okozta károk enyhítésére 60 milliárd forintot különít el a kormány a mezőgazdasági termelők számára – jelentette be Medgyessy Péter szerdán Hernádon tartott sajtótájékoztatóján, a reggeli kormánydöntés eredményét ismertetve.
Elmondta: az összegből 50 milliárd forintot kedvezményes lejáratú hitel formájában juttatnak azoknak az üzemeknek, gazdáknak, akiknél a hozamkiesés – az elmúlt három év termését alapul véve – meghaladja a 20 százalékot, 10 milliárd forintot pedig vissza nem térítendő támogatásként kaphatnak azok, akiknél a kár mértéke 30 százalék feletti.
„Mindez a szántóföldi, a szőlő-, a gyümölcságazatot érinti, valamint az erdőtelepítőket, a fólia alatt növényt termesztőket és a halászati ágazatot” – mondta a kormányfő.
Önálló minisztérium, szuperkórházak, az OMSZ új pályára állítása - így gyógyítaná meg a Tisza a beteg magyar egészségügyet
Kiderült, hogyan képzeli a Tisza Párt a szakemberhiány enyhítését, az alapellátás, a kórházak és a mentőszolgálat reformját és a várólisták csökkentését. Magyar Péterék mindenki számára elérhető, ingyenes és magas színvonalú egészségügyet ígérnek, és azt is, hogy minden vidéki kórházat megtartanak.
