Belföld

Megmentené az MSZP a Népszavát

Törvénymódosítással segítenének a szocialisták a bajban lévő baloldali napilapon.

Szükség van baloldali újságra – az MSZP ezzel a címmel adott ki közleményt, amelyben részletezik, hogyan mentenék meg a Népszavát. A 140 éves napilap kedden sajtótájékoztatón jelentette be: svájci tulajdonosa nem finanszírozza tovább a veszteséget, így két hónapjuk maradt arra, hogy befektetőt találjanak.

Az MSZP ezzel állt elő:

„Az MSZP szolidáris a Népszavával és kiáll a mellette. Meggyőződésünk, hogy szükség van olyan baloldali újságra, amely megjeleníti és tovább viszi az elmúlt 141 év valamennyi szociáldemokrata értékét.

A hatalom nem teheti meg, hogy az állami hirdetések megvonásával ellehetetleníti a sajtópiac bármely szereplőjét. Ezért az MSZP a lehető leghamarabb törvényjavaslatot nyújt be, amely a médiumok médiapiaci súlya alapján szabályozza az állami hirdetések elosztásának rendszerét.

Ezen felül tájékoztatást kérünk a legnagyobb állami cégek vezetőitől, hogy hol és mekkora értékben hirdettek az elmúlt években. Mivel ez közpénzből történik, közérdekű adat. Ha valahol bebizonyosodik az egyoldalú, pártpolitikai alapon motivált reklámköltés, ott hivatali visszaélés gyanúja miatt megtesszük a szükséges jogi lépéseket”.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik