Ed Fagan, a vádat képviselő ügyvéd a Reutersnak nyilatkozva elmondta, hogy a csütörtökön nyújtja be a keresetét egy New York-i bíróságon. Az ügyvéd annak a dokumentumnak a nyilvánosságra hozatalára kötelezné a magyar kormányt, amelyet magyar és német illetékesek 1960-as találkozóján készült. Fagan állítása szerint a két ország összefogott, hogy ne kelljen a műkincseket visszaszolgáltatniuk. Az ügyvéd számára nem teljesen ismeretlen a terep, hiszen a 90-es években a svájci bankoktól több mint egymilliárd eurót nyert el a holokauszt-áldozatok családtagjainak.
A vádiratban a Magyar Köztársaság, a Magyar Nemzeti Galéria (MNG), Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériuma és a budapesti Szépművészeti Múzeum neve is szerepel. Az ügy felperese a holokauszt-áldozatok műkincsek és remekművek visszaszolgáltatását követelő egyesülete (AHVRAM).
A kereset tárgyát a második világháború előtti Magyarország legnagyobb magánygyűjteménye képezi, amelyben El Greco, Delacroix és Ingres festmények is voltak. A kollekció darabjait a nácik 1944-ben elrabolták, miután annak tulajdonosát, Hatvany Ferenc bárót munkaszolgálatra küldték.
Fagan szerint jelenleg a gyűjtemény húsz darabja a Nemzeti Galériában van kiállítva. A MNG képviselői a sajtónak elmondták, hogy egyelőre nincsen tudomásuk semmiféle perről. A kulturális tárcánál egyelőre még nem kommentálták az ügyet.