A miniszter szerint a szociálpolitikának különbséget kell tennie a problémás családok és terheket hordani képesek között, ezért az új kormányban két külön államtitkárság foglalkozik majd a rászorulókkal és azokkal, akik “a vállukon viszik Magyarországot”. Mint mondta: így a szociális és felzárkózásügyi államtitkárság gondoskodik az önhibájukon kívül vagy önhibájukból rászorulókról, köztük a fogyatékkal élőkről, a gyermekvédelmet igénylő gyerekekről és a cigányokról. A család- és ifjúságügyi államtitkárság pedig a “teherhordozókat” segíti, valamint az ifjúságot, akik majd a jövőben viszik a terheket.
Balog Zoltán közölte: aktív család- és népesedési politikára van szükség, hogy megforduljon a jelenlegi trend, amely szerint egyre kevesebb gyermek születik, illetve minden évben kevesebben születnek, mint ahányan meghalnak. Így nem maradhat versenyképes az ország, és nem is maradhat fenn sokáig. A nyugat-európai országokban a harmadik világból érkező nagy bevándorlási hullámok enyhítik ezt a helyzetet, de ebből kulturális problémák adódhatnak. Magyarországra sok határon túli magyar érkezett, ugyanolyan nyelvű és kultúrájú emberek jöhetnek az országba, de fontosabb lenne, hogy ők ott legyenek boldogok, ahol születtek. Ráadásul ez a fajta betelepülés kimerülő forrás. Meg kell fordítani a negatív demográfiai trendet, ám ehhez sok pozitív intézkedés kell – tette hozzá.
A miniszter szerint a kormány nem teheti meg, hogy alapvetően megváltoztassa eddigi politikája irányát, hiszen az eddigiekre mondtak kétharmados igent a választók. Ezért legfeljebb hangsúlyeltérések lehetnek, de olyan erős államot kell továbbépíteni, amely valóban a polgárait szolgálja. Balog Zoltán az oktatás átalakításáról elmondta: egyebek mellett van egy új fenntartású iskolarendszer, új életpályamodell és minősítési rendszer a pedagógusoknak, új oktatásszervezés, órabeosztás, és már csak az a kérdés, hogy hány év múlva látszanak az eredmények. Minden változás célja az, hogy növeljék a gyermekek esélyeit, hogy megállják a helyüket Magyarországon és a világban – hangsúlyozta.
Az egészségügyben szemléletváltozást tart szükségesnek a miniszter, hogy más legyen a beteg és az orvos közötti viszony. “Óriásit léptünk előre”, a kórházfejlesztések eredményeként tucatjával adták át a vadonatúj kórházakat, a nagy megyei központokban ma már olyan színvonalú gyógyító intézmények vannak, amelyek a világ bármely részén megállnák a helyüket – fogalmazott. Megjegyezte, hogy ugyanakkor az alapellátásra kicsit kevesebb figyelem jutott, ezért fontos feladat a háziorvosi ellátás megerősítése. Balog Zoltán mindazonáltal az eredmények között említette, hogy a betegutak szervezésében előrejutottak, a mentőautó-állomány egyharmadát kicserélték, és sikerült mérsékelni az orvosok elvándorlását.