Belföld

Pokorni pánikgombja védi a Hegyvidéket

Okostelefonokra letölthető ingyenes alkalmazás segíti a Hegyvidéken élők közbiztonságát a jövőben.

Az alkalmazás – amelyet a XII. kerületiek biztonságának növelése érdekében fejlesztett ki a hegyvidéki önkormányzat – csütörtöktől androidos eszközökre, október közepétől pedig iOS rendszerű telefonokra is letölthető lesz.

A program a nap 24 órájában azonnal elérhetővé teszi a hegyvidéki rendészet ügyeletesét. Az általános segélyhívószámokhoz képest jelentős újítás, hogy az alkalmazás a hívással egy időben automatikusan elküldi annak a helyszínnek a GPS-koordinátáit is, ahonnan a hívást kezdeményezték. A rendészet központjában így abban az esetben is tudni fogják, hogy hová kell menniük, ha a bajbajutottnak nincs lehetősége azt elmondani.

Pokorni Zoltán (Fidesz-KDNP) kerületi polgármester a fejlesztést bemutatva kiemelte: a rendészet munkatársai hívhatják szükség esetén a rendőrséget is. Alapvetően a XII. kerületben működik az alkalmazás, itt tudnak segítséget nyújtani a leggyorsabban – hívta a fel a figyelmet a polgármester, hozzátéve: az a cél, hogy a pánikgombot elsősorban a fiatalok használják, ők kerülhetnek a leginkább veszélyeztetett helyzetbe a közterületeken, parkokban.

Hangsúlyozta: noha az elmúlt években javult a közbiztonság a kerületben, igyekeznek azt még jobbá tenni, ezért újabb rendőrjárőrök álltak szolgálatba, és hevederzárakat szereltek fel idős emberek lakásaira.

Petrik Máté, az alkalmazást fejlesztő Appsters Kft. ügyvezetője elmondta: az alkalmazásban meg kell adni a felhasználó telefonszámát. Működése rendkívül egyszerű, hiszen egy közterületi pánikszituációban egyetlen gombot kell csak megnyomni. A központi telefonszámot az alkalmazás azonnal tárcsázza, lehetővé téve, hogy a pánikhelyzetben lévő ember azonnal kapcsolatba lépjen a segítségnyújtóval.

A hegyvidéki önkormányzat azt is közölte az MTI-vel, hogy csütörtökön adták át a Hegyvidék Multipont Kártya “Többet tehet, mint gondolná” programjának első ütemében összegyűlt, 500 ezer forintból vásárolt ritmusfejlesztő hangszereket a kerületi Fekete István Általános Iskola és Előkészítő Szakiskolának.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik