Gazdaság

Módosul a gazdaságpolitka

Június elején a pénzügyi tárca felülvizsgálja a gazdasági növekedési kilátásokat, azaz vélhetően csökkenti növekedési prognózisát – derül ki Veres János pénteki nyilatkozatából. A pénzügyminiszter közölte: a hiánycél nem változik, és lesznek deficit-csökkentő intézkedések. Veres szerint az egykulcsos szja Magyarország számára nem járható út.

A Pénzügyminisztérium június elején felülvizsgálja a gazdasági növekedési kilátásokat, miután megjelennek az első negyedévi GDP-alakulás részletes adatai – mondta Veres János pénzügyminiszter pénteken külföldi újságíróknak a Reuters hírügynökség tudósítása szerint. A növekedés lassulása csak akkor érinti a költségvetési célokat, ha az elmúlt két évhez hasonlóan a bővülést a beruházások vezérlik, nem pedig a fogyasztás – mondta a miniszter.

Nem lesz egykulcsos szja


A Reuters szerint Veres János arról is szólt, hogy a kormány, számos adóügyi javaslat között 21 százalékos adókulcson is gondolkodik különféle adóügyi területeken. Vizsgálják az egységes személyi jövedelemadó kulcs bevezetésének lehetőségét is, de az politikai okokból nem tűnik kivitelezhetőnek.

A pénzügyi tárca vezetője megerősítette a miniszterelnök korábbi kijelentését, amely szerint jövőre nem lesz választási költségvetés.


Ragaszkodnak a hiánycélhoz


A kormány ragaszkodik az idei hiánycélhoz, annak dacára, hogy a hiány április végéig elérte az éves cél 70 százalékét, és ezért bizonyos intézkedésekre van szükség – idézte Veres János szavait a Dow Jones. Még az első fél évben lesz olyan döntés, amely növeli a bevételeket, meg olyan is, amely a kiadásokat csökkenti.


A pénzügyminiszter a Magyar Televízió Napkelte című adásában azt mondta, hogy várakozásai szerint a 150 milliárd forintos költségvetési tartalék egészét a deficit csökkentésére kell költeni.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik