Gazdaság

Jövőre ehót kell fizetni a tőkejövedelmek után

Jövő év január elsejétől négyszázalékos egészségügyi hozzájárulást kell fizetni a tőke- és osztalékjövedelmek után.

Valamint az árfolyamnyereségből, ingóság eladásából, illetve ingatlan bérbeadásából származó jövedelmek után is fizetni kell, évi 400 ezer forintos felső határral – jelentette be László Boglár kormányszóvivő.

Hozzátette: a saját jövedelemmel nem rendelkezők után a központi költségvetés teljesít befizetést az egészségbiztosítási alap számlájára.

Járulékkötelesek lesznek továbbá a megbízási díjból, a választott tisztségviselők díjazásából és a szerzői jogvédelem alá tartozó tevékenységekből származó jövedelmek.


A kormányszóvivő szerint ettől a kamatjövedelmekre nem vonatkozó intézkedéstől tízmilliárd forint nagyságrendű többletbevételt várnak.


László Boglár elmondta: a saját jövedelemmel nem rendelkezők után 2006 január elsejétől a központi költségvetés befizetést teljesít az egészségbiztosítási alap számlájára, amelynek összege a hajléktalanok, a fogvatartottak, az őstermelők, az eltartottak, a jövedelemmel nem rendelkező családtagok után a mindenkori minimálbér kilenc százaléka, a családi pótlékban részesülők esetében a minimálbér felének kilenc százaléka, az egyetemi és főiskolai hallgatóknál a minimálbér háromnegyedének kilenc százaléka.


A szóvivő közlése szerint megosztják az Egészségbiztosítási Alap járulékbevételét az egyes kockázatok szerint. A munkáltató által fizetett, összesen 11 százaléknyi járulékból 7 százalék természetbeni, 4 százalék pedig pénzbeli juttatás lesz a jövő év elejétől. 


Járulékkötelesek lesznek szeptember elsejétől a megbízási díjból, a választott tisztségviselők díjazásából és 2007-től a szerzői jogvédelem alá tartozó tevékenységekből származó jövedelmek.


László Boglár szerint az Országos Érdekegyeztető Tanács munkavállalói és munkaadói oldala az egészségbiztosítást felügyelő testületet hozhat létre, és az Idősügyi Tanács jogosítványt szerez a nyugdíjbiztosítás felügyeletére.


A szóvivő az egészségügy finanszírozásával kapcsolatos kormánydöntések kapcsán elmondta: miközben a hatályos törvények szerint ellátási jogosultság biztosítási jogviszonyból fakad, a járulékfizetők száma mindössze 3,7 millió.


A Nyugdíjbiztosítási Alap törvényben előírt nullszaldós egyenlege az idén csak úgy tartható, hogy a költségvetés 187,2 milliárd forintot átutal, továbbá pótolja a nyugdíjreform miatt kieső 211,2 milliárd forint járulékbevételt. Ugyanakkor az Egészségbiztosítási Alap ezévi hiánya 341,3 milliárd forint – fűzte hozzá László Boglár.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik