Belföld

„Kleptokratákra” vonatkozó törvénnyel tiltottak ki magyarokat Amerikából

A döntés ellen nem lehet fellebbezni, a vízumtilalom egy egész életre szól – mondta az amerikai jogi szabályozás szakértője.

A korábbi törvények nem tették lehetővé a korrupt külföldi hivatalnokok, valamint a kenőpénzek elfogadóinak büntetését, ezért hozták meg a „7750-es proklamációt”, amit az amerikai sajtó a külföldi kleptokraták elleni fellépés eszközének nevez – írja a Népszabadság. A jogszabályt George W. Bush írta alá 2004-ben, feltehetően ennek alapján tiltottak ki korrupciós ügyekkel gyanúsított magyar kormányközeli üzletembereket és tisztviselőket az Egyesült Államokból.

A lapnak Richard L. Cassin jogász, a korrupcióellenes szabályozás szakértője elmondta, hogy a 7750-es proklamáció alapján meghozott döntések ellen fellebbezni nem lehet, a vízumtilalom pedig egy életre szól. A jogszabály célpontjai olyan személyek, akik magas szinten vesznek részt a korrupcióban, illegális pénzek közvetlen haszonélvezői vagy kifizetői, közpénzt lopnak vagy sikkasztanak, vagy másoknak segítenek ilyen tetteket eltussolni.

Cassin kitért arra is, hogy ahhoz, hogy az ilyen tetteknek káros hatással kell lenniük az amerikai érdekekre is, hogy kitiltás járjon értük – indok lehet például az, ha amerikai cégektől próbáltak kenőpénzt kikényszeríteni.

 

Ajánlott videó

Olvasói sztorik