Gazdaság

Folytatódnak a tárgyalások a fuvarozókkal

A Gazdasági és Közlekedési Minisztérium (GKM) alapvetően egyetért a közúti fuvarozók versenyhelyzet javító követeléseivel, azonban a csak az ágazat számára gazdasági kivételt jelentőket nem tudja támogatni - mondta Székely András, a GKM főosztályvezetője, a Magyar Közúti Fuvarozók Egyesülete országos küldöttközgyűlésén.

Székely András hozzátette: a jövő héten a GKM kész folytatni a tárgyalásokat a fuvarozókkal, amelyeket Szanyi Tibor politikai államtitkár vezet továbbra is. Megjegyezte, hogy a költségvetés bevételi-kiadási oldalát is érintő kérdésekben a végső szó a Pénzügyminisztériumé.

A főosztályvezető elismerte, hogy a gazdasági tárca a nehéz államháztartási egyensúlyi helyzetben “nem tud elég erős lenni a PM-mel szemben”. Székely András kifejtette: a tárgyalásokon végig kell gondolni, melyek azok a fuvarozói követelések, amelyek segíthetik a szakma fejlődését. Így például a gázolaj jövedékiadó-tartalmának csökkentésére van lehetőség, ám azt be kell jelenteni Brüsszelnek. A főosztályvezető ugyanakkor nem tudja elképzelni annak a követelésnek a technikai feltételeit, hogy az autópálya üzemanyag kutaknál a fuvarozók az EU által minimumként meghatározott 75 forint/liter jövedéki adó tartalmú gázolajat kaphassanak.

Székely András kiemelte, hogy nemcsak Magyarországon, hanem egész Európában fuvarpiaci túlkínálat van, amire Brüsszel válasza az, hogy a fuvarozók működési feltételrendszerét tovább kell szigorítani. Ám ez elsősorban az újonnan csatlakozott 10 tagországot – köztük Magyarországot – hozná még nehezebb helyzetbe – tett hozzá.

Arra a fuvarozói kritikára, hogy nem ellenőriznek elég sok külföldi honosságú kamiont, Szilvási Bertalan, a Közlekedési Főfelügyelet főosztályvezető-helyettese elmondta: a magyar fuvarozói piaccal kapcsolatban álló 14 EU tagországot tekintve a magyarországi veszélyes áru fuvar vizsgálatok 32 százaléka volt a külföldi honosságú, ami 5 százalékponttal magasabb, mint a 14 tagország átlaga.

A Magyar Közúti Fuvarozók Egyesülete (MKFE) mérlegbeszámolója szerint a 481 millió forint jegyzett, és 1,6 milliárd forint saját tőkéjű szervezet 2004-ben 1,25 milliárd forint árbevételt és mintegy 24 millió forint eredményt ért el, ami 232 illetve 74 millióval kevesebb, mint egy évvel korábban. Az egyesület bevételeinek 2003-ban még 67 százalékát kitevő TIR és TC 32-es vámgaranciák forgalmában az Európai Unióhoz történő csatlakozás után drasztikus visszaesés következett be, azok aránya a teljes bevételből 57 százalékra esett vissza. A TIR okmányokból származó bevétel tavaly 171 millió forinttal, 631 millióra, míg a TC 32-es egyedi garanciajegyek bevétele 109 millió forinttal 50 millió forintra csökkent.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik