Belföld

Dobta a Class Fm-et a Szerencsejáték Zrt.

Anno azzal indokolták, hogy ott közlik az eredményeket, hogy elérjék a fiatalokat, most az idősebbek kedvéért váltanak.

Vélhetően az Orbán kontra Simicska-Nyerges “harc”-nak lett az áldozata a napokban a Class FM-nek az állami Szerencsjáték Zrt.-vel kötött 52 millió forintos üzlete – számol be a Népszava szombati számában. A számsorsjátékok eredményét ismertető műsor sokáig a Kossuth Rádión volt hallható, majd 2013. januárjától a Class FM sugározta. Akkor úgy indokolták a döntést, hogy a fiatalságot akarják elérni a Nyerges Zsolt érdekeltségébe is tartozó csatornán.

Mintegy másfél héttel ezelőtt, október végével a zrt. váratlanul felbontotta a szerződést a rádióval. A lap kérdésére azt írta a Szerencsejáték, hogy egy felmérésből kiderült számukra, hogy a fiatalok az internetről gyűjtik be az információkat, és azok a játékosaik, akik elsősorban a rádióból szeretnek értesülni játékaink eredményeiről, főleg az idősebb korosztály képviselői, ezért bontottak szerződést.

A Class FM-nek 2013-ban bruttó 52 millió forintot, 2014-ben október végéig pedig bruttó 45 millió forintot fizetett a Szerencsejáték Zrt. az eredmények közléséért – emlékeztet a cikk.

Hozzátéve, hogy kis híján két évbe telt, amíg az állami cégnél felismerték, hogy a fiatalok a netről tájékozódnak, az idősebbek pedig a rádióból. A Szerencsejáték  egyébként azt is írta válaszában, hogy folyamatosan vizsgálják a médiamegjelenéseiket és azok vásárlói fogadtatását.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik