Belföld

Kábelkommunikációs Szövetség: a maximált netadó is elfogadhatatlan

A Magyar Kábelkommunikációs Szövetség (MKSZ) semmilyen formában nem tartja elfogadhatónak az internetadó bevezetését, annak módosított tervezetét is elutasítják, és felkérik a kormányt, hogy vonja vissza a javaslatot.

A magyarországi kábeles szolgáltatók legnagyobb érdekképviseleti szervezetének keddi közleménye szerint nemcsak az eredeti, hanem a már benyújtott módosításnak megfelelően az adó mértékét előfizetőnként havi nettó 700 illetve 5000 forintban maximalizáló javaslat is súlyosan szembemegy az internetszolgáltatás eddigi fejlődésével – tájékoztat az MTI.

A szervezet álláspontja szerint az adó olyan mértékű többletterhet okoz, amely több hazai, kis- és középvállalkozásként működő vezetékes szolgáltató működését is ellehetetlenítheti, de az intézkedés legnagyobb vesztesei az internetet használó ügyfelek milliói lehetnek. Véleményük szerint a tervezett forgalomarányos adó visszaveti az eddigi sokmilliárdos hálózatfejlesztéseket, és az internet sebességének folyamatos további növelése, illetve az előfizetési díjak csökkenése ellen hat.

Az MKSZ állítja: az internetadó a módosítani tervezett formájában is téves koncepción alapul, aránytalan, és a vezetékes, kábeles internetszolgáltatást büntető hatású, diszkriminatív intézkedés lenne. Szerintük a forgalmi adatok alapján egyértelmű tény, hogy az internet-előfizetők elsősorban a kábeles internetszolgáltatást használják az érdemi és nagyobb forgalmat igénylő netes tevékenységeikhez, míg a mobilinternet egyelőre jellemzően kiegészítő, alkalmi funkciót lát el. Hozzáteszik, hogy az adó tervezett maximált mértékét egy előfizető már havonta egy DVD-filmnek megfelelő mennyiségű adat felhasználásával is eléri, vagyis a gyakorlatban a kábeles internetszolgáltatás esetén lényegében minden egyes előfizetőre a maximális adómérték jutna.   

A Magyar Kábelkommunikációs Szövetségnek 170 tagja van, amelyek több mint 2,3 millió előfizetőnek nyújtanak kábeltelevíziós, internet- és telefonszolgáltatást. A tagok túlnyomó többsége magyarországi kis- és középvállalkozás.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik