Belföld

Fideszesek háborognak az internetadó miatt

Hibának tartják és sértve érzik magukat a Fidesz-frakció tagjai, amiért csak a sajtóból értesültek a javaslatról. Kövér Lászlónak azért nem lenne ellenére egy százezres tüntetés az amerikai nagykövetség előtt.

„Már unom a szabadságharcot. Orbán Viktor az amerikai és az orosz érdekek ütközőzónájába állt be, a két nagyhatalom között a mozgástere minimális” – mondta el a véleményét a nol.hu-nak egy fideszes képviselő. A lapnak név nélkül nyilatkozó kormánypárti képviselők azt mondták, érthetetlen számukra, mit és miért csinál Orbán Viktor. „Az Andrássy úton hömpölygő tömegről készült felvételek bejárták a világsajtót, André Goodfriend jelenléte a demonstráción pedig összekapcsolta az internetadó elleni megmozdulással a magyar-amerikai konfliktust” – idézi a lap egyes frakciótagok véleményét.

A Fidesz egyébként nem tartott frakcióülést hétfőn délelőtt; a képviselőcsoport november 4-én egész napos ülésen vitatja meg az adótörvényeket, így az internetadót és a jövő évi költségvetést. A frakcióban mindenesetre vannak, akik úgy gondolják, hogy egyre inkább „egyszemélyes”, vagy kormányzati döntések születnek a képviselők véleményének ismerete nélkül.

A cikkben megszólal Kövér László házelnök, aki támogatja az internetadót, és szerinte az ellene történő tüntetés meg az amerikai kitiltási botrány az Egyesült Államok által szervezett kormánypuccs része. „Nekem nem lenne ellenemre, ha az amerikai követség előtt százezrek tüntetnének, de nincs itt az ideje” – mondta Kövér.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik