Belföld

Még fogdán vannak a vasárnapi tüntetésen őrizetbe vettek

A jogi képviselőket még nem tájékoztatták a vádról, egyelőre annyit tudni, hogy csoportos garázdaságért akarják őket felelősségre vonni.

Vasárnap este az internetadó ellen szervezett tüntetés résztvevői a demonstráció végeztével a Hősök teréről a Fidesz Lendvay utcai székházához vonultak. Az épület kerítését ledöntötték, az ablakokat a magukkal vitt számítástechnikai eszközökkel megdobálták. A rendőrség hat embert vett őrizetbe a helyszínen, őket jelenleg a Gyorskocsi utcában tartják – írja a 444.

A portál szerint már valamennyiüket kihallgatták, a vád csoportos garázdaság. Legalább velük már közölniük kellett a rendőröknek, hogy pontosan milyen cselekmény alapján gyanúsították meg őket, de a folyosón várakozó jogi képviselőik még nem látták a kihallgatási jegyzőkönyveket.

A 444 értesülései szerint az egyik őrizetbe vett, akit a rendőrségi közlemény R. Milán 26 éves soproni lakosként említ, Rózsa Milán, az Együtt-PM aktivistája, aki korábban a köztársasági elnöki hivatal erkélyére is felmászott, illetve három kerítésen átugorva bejutott az orosz nagykövetség területére.

Fazekas Tamás, az egyik őrizetbe vett jogi képviselője azt mondta, szerinte egy ilyen, személyi sérülés nélküli cselekmény miatt túlzó lenne védence előzetes letartóztatása.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik