Belföld

A netadó elleni miatt lefújja tüntetését a DK

Az ellenzéki párt azzal indokolta döntését, hogy nem akarják egy párt által szervezett demonstrációval befolyásolni az Orbán-rendszerrel szembeni tiltakozást.

A Demokratikus Koalíció szerint bár a tegnapi tüntetés közvetlen kiváltó oka a tervezett internetadó volt, a több tízezres megmozdulás az egész Orbán-rendszer elleni tiltakozássá alakult át – írta hétfői közleményében a párt. Szerintük a  tömegben látható transzparensek, az elhangzott beszédek, a skandált jelszavak mind azt bizonyítják, hogy a demonstrálók nem kérnek a jogállam lebontásából, a Fidesz pökhendiségéből, a kormányzati korrupcióból és abból, hogy a rezsim hátat fordított Európának.

A párt üdvözli az Orbán-rendszerrel szemben kibontakozó ellenállást, mindenkit arra biztatunk, hogy erőszakmentesen tiltakozzon a maffiakormányzás ellen – fogalmaztak.

Bejelentették, hogy  az ellenállásra való tekintettel lemondják a hétfőre a Nemzeti Adó- és Vámhivatal elé, az adóhivatali vezetők feltételezett korrupciós ügyekben való érintettsége kapcsán tervezett önálló tüntetésüket. Ezt azzal indokolták, hogy nem kívánják egy párt által szervezett demonstrációval befolyásolni a vasárnap elindult „széleskörű, az Orbán-rendszerrel szembeni tiltakozást”.

A DK támogatóit, híveit arra kéri, hogy csatlakozzanak az Orbán-kormány ellen meghirdetett keddi tüntetéshez – zárul a közlemény.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik