Gazdaság

Göröngyös út áll az Euro Vegas előtt

Húszezer forintos számla miatt indult felszámolási eljárás a nyugat-magyarországi Bezenye mellett élményvárost tervező Lukale Fejlesztő és Befektető Rt. ellen. A cég vezetője szerint a 225-250 millió euró beruházást ez nem hátráltatja, a kivitelezés az előzetes tervekkel összhangban decemberben kezdődhet meg.


Már volt egy próbálkozás

Bezenye polgármestere elmondta, hogy éveken át kerestek befektetőket, így találkoztak Hans Asamer osztrák építési vállalkozóval, aki összesen 330 hektárnyi földterületet vásárol Bezenyétől és Hegyeshalomtól (utóbbi 90 hektárt adott el) hektáronként átlagosan 1,5 millió forintért pár évvel ezelőtt. Schmatovich szerint a körülbelül 250 tulajdonos jó üzletet kötött, mert a rossz minőségű, kavicsos földeken szinte reménytelen dolog a mezőgazdasággal próbálkozni. Akkoriban az Euro Vegast ezen az óriási területen tervezték, a megvalósításra 700 millió eurót szántak. Akkoriban a popsztár Michael Jackson édesapjának, Joseph Jacksonnak is felmerült a neve, ám hamar kiderült, hogy nem áll mögötte kellő tőke a megvalósításhoz, ő inkább amolyan zászlóvivő volt – fogalmazott Schmatovich. Később a beruházás értékét csökkentették, és Asamer 150 hektárnyi területet adott el a Lukalénak. Az ügylet értékéről Schmatovich nem tudott felvilágosítást adni.
A polgármester elmondta, hogy Bezenyének nincs részesedése a két tervezett projektben, ám az iparűzési adó a jelenlegi feltételek mellett megnyolcszorozná a település teljes bevételét. Bezenye munkaképes korú lakosságának jelentős része Ausztriában dolgozik, helyben ugyanis nincs munkalehetőség. Ugyanakkor úgy véli, hogy a beruházás más iparágak megjelenését is elősegítené, és a környékbeliek szívesebben dolgoznának a településen az ingázás helyett.

Felszámolási eljárás és törvényességi felügyeleti eljárás van folyamatban a Cégbíróságon a ciprusi bejegyzésű Doxeon Investment & Consulting Ltd. tulajdonában álló, Budapesten bejegyzett Lukale Fejlesztő és Befektető Rt. ellen, közölte a cég magyarországi kézbesítési megbízotti feladatát ellátó Dr.Kéri – Dr.Hazai Ügyvédi Iroda. A Lukale Rt. egy 20 millió forint alaptőkével alapított projekttársaság, amely egy úgynevezett élményvárost kíván építeni, egy körülbelül 225-250 millió eurós beruházás keretében egy 150 hektáros területen, a Győr-Moson-Sopron megyei Bezenye közelében, az Euro Vegas néven tervezett kaszinóváros mellett. A Lukale magyar székhelyeként eddig az iroda címe volt feltüntetve, azonban a közelmúltban telephelyüket elköltöztették. Ennél többet azonban nem kívántak elárulni az ügyvédi irodánál, azt azonban hozzátették, törvényességi felügyeleti eljárás akkor indul, ha a cég működése nem felel meg a jogszabályokban vagy az alapszabályban foglaltaknak.


A hírek meglepték a Lukale ügyvezető igazgatóját, Alexander-Helmut Finstert, aki azt állítja, hogy nem tud arról, hogy eljárások folynának a cég ellen. „A cég ellen egy húszezer forintos (kb. 81 euró) számla miatt nyújtott be felszámolási kérelmet egy vállalkozás, ám a Lukale nem áll felszámolás alatt” – nyilatkozta a FigyelőNetnek Finster, ám nem kívánta megnevezni a céget. Egy neve elhallgatását kérő gazdasági ügyvéd elmondta, hogy mostanában gyakoriak Magyarországon a felszámolási kérelmek a fizetési határidőt 60 nappal meghaladó, nem vitatott követelések esetében, jelentéktelen összeg kapcsán is. Ennek oka, hogy a gazdasági társaságok a felszámolási kérelmeket jóval komolyabban veszik, mint a fizetési megszólításokat vagy fizetési meghagyásokat.


Finster megnyugtatásként hozzátette, hogy cége bemutatta a magyar hatóságoknak a befektetés megvalósításának fedezetét igazoló bankgaranciákat. Az ügyvezető szerint az ügyvédi iroda és a Lukale között nem volt tökéletes a kommunikáció, ezért alakulhatott ki ez a helyzet. Schmatovich Mátyás, Bezenye polgármestere azonban értesült a felszámolási eljárásról, ám úgy vélte, hogy ez a telephelyváltással van kapcsolatban, a Lukale ugyanis Bezenye környékére teszi át székhelyét. „A szerződések megkötésekkor ragaszkodtunk hozzá, hogy a Lukale Bezenyén legyen bejegyezve” – állította a polgármester.


Indul az építkezés


Finster elmondta, hogy a létesítmények engedélyeztetésének lezárása után 2005 decemberében indulhat az építkezés. Az élményvárosban többek között egy főként az osztrák vásárlókra fókuszáló 60 ezer négyzetméteres bevásárlóközpont épülne. A magyar törvények szerint ugyanis a bevásárlóközpont jóval több napon át tarthat nyitva, mintha Ausztriában épülne. Emellett egy 588 ágyas, ötcsillagos szálloda, és különböző élményparkok, hullámvasút, gokartpálya, golfpálya valamint wellness-fürdő épülne. A létesítmény körülbelül 6700 embernek adna munkát, és évi 3,4 millió látogatóra számít.


Ugyancsak Bezenye és Hegyeshalom között épülne az Euro Vegas név alatt tervezett kaszinó és szállodakomplexum. A tervek szerint 180 hektáron épülő létesítményben öt 30-40 emeletes szálloda kapna helyet; mindegyikben üzemelne egy kaszinó egyenként 3-4 ezer nyerőautomatával. A körülbelül 400-460 millió euró értékű beruházást az évi 12 milliárd dolláros forgalmat elérő Las Vegas-i székhelyű Ellis Gaming LLC hajtaná végre; a beruházás szükséges bankgaranciáit a New York-i Citibank biztosítja. A kaszinókomplexum létesítmény engedélyeztetési eljárásai 2006 tavaszán indulnának, a megnyitást követően újabb 6 ezer munkahelyet teremtene, tette hozzá Schmatovich.
Az Euro Vegas működésének biztosítása érdekében 2005-ben módosították a szerencsejáték-törvényt. Schmatovich elmondta, hogy az MSZP és Stipkovits Pál képviselő segítségével erősen lobbiztak a módosítás érdekében, anélkül ugyanis nem érné meg a befektetőknek az üzemeltetés. Ugyanis erre a nagyságrendre nem létezett törvény – állítja Schmatovich.


A törvény


A módosítás a játékkaszinókat két kategóriába sorolja. Az első kategóriába tartoznak a hagyományos európai jellegű játéktermektől mind nagyságrendjében, mind pedig működési sajátosságaiban eltérő komplexumok – mint például a tervezett Euro Vegas.


Ezekben a törvény szerint legalább száz játék- vagy kártyaasztalt, valamint legalább ezer pénznyerő automatát kell üzemeltetni. A jövőben második kategóriájúnak minősülnek a törvénymódosítás előtt már engedéllyel rendelkező játéktermek. Ezek továbbra is változatlan törvényi feltételekkel folytathatják tevékenységüket.


Ösztönzésképpen az eddigi egységes, harmincszázalékos adózást sávos rendszer váltja fel: egy játékkaszinó adója – amennyiben a bevétel összege nem éri el az évi 5 milliárd forintot – 30 százalék, 5 és 10 milliárd forint között 25, míg 10 milliárd felett a bevétel 10 százaléka. Ugyanakkor a pénznyerő automaták adója 100 ezer forintra emelkedett gépenként.


Nem konkurencia?


Mertz Róbert, a budapesti Várkert Kaszinó marketingese nem tartja kifogásolhatónak, ha adminisztratív eszközökkel támogatnak egy ekkora beruházást. Úgy véli, hogy az Euro Vegas nem von el vendégeket a Budapesten üzemelő három kaszinótól, mert a helyi törzsvendégek esténként nem utaznak annyit egy játék kedvéért. Ezt támasztja alá, hogy az utóbbi években átalakult vendégkörük, a turisták helyett inkább magyarok, és a fővárosban élő külföldiek közül kerülnek ki vendégeik.


Mertz szerint még jól is jöhet a komplexum megépítése a budapesti kaszinóknak, hiszen a távolabbról repülővel érkező vendégek mindenképpen érintik a fővárost, így már ott elkezdhetik a játékot. Emellett Magyarország a szerencsejátékosok körében kedvelt célponttá válhat. Mertz úgy véli, a bezenyei beruházásnak mindenképpen jelentős külföldi vendégkörre – elsősorban osztrákokra – kell építenie, mert Magyarország képtelen eltartani ekkora nagyságú beruházást. Hasonlóan vélekedik a nyugati határ mellett működő legnagyobb magyar kaszinó ügyvezető igazgatója is. „Ez nem európai léptékű dolog, nem tudom, hogyan fogják vendégekkel megtölteni” – nyilatkozta Hidegh László, a Casino Sopron ügyvezető igazgatója. Úgy véli, erre nincs fizetőképes kereslet az országban, hiszen az soproni kaszinó vendégeinek is mintegy 90 százaléka osztrák. Ennek ellenére úgy véli, hogy az Euro Vegas nem az ő vendégkörüket célozza meg.


Ajánlott videó

Olvasói sztorik