Gazdaság

Közel 2 milliárd forintba kerül az uniós tájékoztatás

A közel 2 milliárd forintos kommunikációs kampánnyal tájékoztatná a közvéleményt a kormány a jórészt EU-pénzekből megvalósult projektekről. A rendelkezésre álló összeg 75 százaléka uniós forrásból, 25 százaléka pedig magyar költségvetési támogatásból származik.

A jórészt EU-pénzekből megvalósult projektekről a kormányzat kommunikációs kampány során tájékoztatja a közvéleményt. A 2004 és 2006 között rendelkezésre álló európai pénzalapok felhasználásának bemutatására közel 2 milliárd forint áll rendelkezésre a technikai segítségnyújtás keretből, melynek 75 százalékát az Európai Unió, 25 százalékát pedig a magyar költségvetés adja – közölte Baráth Etele, EU-ügyekért felelős tárca nélküli miniszter.

Egyre több létesítmény készül el uniós támogatással, ami indokolja, hogy a Nemzeti Fejlesztési Hivatal irányításával közös, koordinált kommunikációs kampányt indítsanak a már elért eredmények bemutatására. A megvalósítás ahhoz a szakaszhoz érkezett, amikor már van miről tájékoztatást adni – vélekedett Baráth Etele. Az EU-ügyekért felelős tárca nélküli miniszter továbbá utalt arra is, hogy a közösségi források felhasználásának lakossági megismertetése kötelezettség. Ugyanakkor elismerte, hogy az előző kormány Széchenyi-tervét jobb kommunikáció kísérte, pedig akkor a jelenleg felhasználható pénznek csupán huszadrészét nyerhették el a pályázatokon indulók.

A tárca nélküli miniszter elmondta, hogy kormányzati és a civilszféra képviselőiből álló monitoring bizottságok jóváhagyták a kommunikációs kampány céljait, illetve az erre fordítható források nagyságát. A lebonyolításra vonatkozó közbeszerzési felhívások az unió hivatalos lapjában július 23-án jelentek meg, a kétfordulós nyílt pályázat nyerteseivel pedig novemberben kötik meg a szerződéseket az irányító hatóságok.

A koordinált tájékoztatási kampány 2008 végéig tart. A kétmilliárdos keret uniós szintű közbeszerzési kiírásai – médiavásárlásra, kreatív munkára, rendezvényekre, illetve tematikus összeállításokra az írott és elektronikus sajtóban – a közelmúltban megjelentek az Európai Unió közlönyében, és a közbeszerzési eljárások törvényi határidői miatt november közepére lesz eredményük.

A miniszter emlékeztetett arra, hogy a 2004-2006 közötti tervezési időszakban 677 milliárd forint fejlesztési forrás áll rendelkezésre pályázat útján a Nemzeti Fejlesztési Terv keretében közösségi és hazai finanszírozásban. Július végi adatok szerint a 677 milliárd forint 72 százaléka már gazdára talált. Az operatív programok irányító hatóságai 9435 nyertes projektnek 488 milliárd forint támogatást ítéltek meg, amellyel, saját résszel kiegészítve, 704 milliárd forint fejlesztés valósítható meg 1628 településen.

A Nemzeti Fejlesztési Hivatal adatai szerint július végéig
22894 projekthez igényeltek támogatást az öt operatív program keretében. A beadott pályázatok közül 17857 esetben született döntés, több mint négyezer projekt pedig még elbírálás alatt van.
A miniszter továbbá elmondta, hogy az elmúlt két hónap alatt 14 milliárd forintról 28 milliárd forintra nőtt a kifizetések nagysága.

Kondor Zsuzsanna, a Nemzeti Fejlesztési Hivatal főosztályvezetője elmondta, hogy a források felhasználásánál mérik a kitűzött célok elérését is. Az eddig megítélt támogatások felhasználásával megvalósuló fejlesztés révén 30 ezernél több új munkahely keletkezik, illetve a fejlesztések további 90 ezer munkahely megtartásához járulnak hozzá.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik