Belföld

Mégsem úszta meg Szanyi sértetlenül

A DK és az MSZP közös delegációvezetője felajánlotta lemondását és azt el is fogadták, így a szerdai figyelmeztetés után konkrét következménye is lett a gój motorosok utaztatásának. Az új vezető Ujhelyi István lett.

Az MSZP-DK európai parlamenti delegációja szerda késő este tájékoztatta az MTI-t, miután ülést tartott. A közlemény szerint a közös delegáció vezetőjévé a szintén szocialista Ujhelyi Istvánt választották meg.

Drága lett a fogadás

Az új vezető megbízatása a pártok közötti korábbi megállapodás értelmében a parlamenti ciklus feléig szól. A két szocialista politikuson kívül a delegáció tagja még két DK-s képviselő is: Molnár Csaba és Niedermüller Péter.

A történtek előzménye, hogy Szanyi Tibor Brüsszelben látta vendégül a gój motorosokat, mert elbukott egy, az áprilisi parlamenti választásokkal kapcsolatos fogadást.

Az MSZP országos etikai és fegyelmi ügyek tanácsa szerda délelőtt figyelmeztetésben részesítette Szanyi Tibort a gój motorosok brüsszeli meghívása miatt. Jelezték ugyanakkor: Szanyi Tibor nem sértette meg szándékosan a pártalapszabályt, ezért fegyelmi vétséget nem követett el. Ezután az MSZP országos elnöksége arra kötelezte Szanyi Tibort, hogy fizesse vissza a motorosok utaztatására elköltött teljes összeget.

Ki adja vissza a tisztségeit?

Szanyi Tibor szerdán megkövette mindazokat, akik “érzékenységéhez óvatlanul” közelített. Sajtónyilatkozatában a DK múlt heti kezdeményezéséről, hogy váltsák le az MSZP-DK EP-delegációjának éléről, azt közölte, “teljességgel nyitott” bármilyen újratárgyalásra, de szerinte ez csak úgy lehetséges, ha ki-ki visszaadja az ő vezetésével szerzett tisztségeit.

Az Index szeptember végén számolt be a motorosok utazásáról. Ezután Szanyi Tibor szeptember 30-án az MTI-nek nyilatkozva azt mondta, nem lát kivetnivalót abban, hogy meghívta Brüsszelbe, majd uniós képviselői költségkeretéből vendégül látta a Gój Motorosok Egyesület néhány tagját. Szanyi Tibor elmondta, hogy bár valóban elvesztett egy fogadást a motorosok elnökével szemben, a meghívás civilként és családoknak szólt. A csoport 12 fős volt.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik