Jogi eljárást indított az iparűzési adó miatt a magyar állam és a fővárosi önkormányzat ellen a Hungária Közraktározási Rt. – írja csütörtöki számában a Napi Gazdaság. A cég szerint jogi képviselői egyedi megoldást találtak arra, hogy elkerüljék az esetleges hátrányos adójogi következményeket, miközben a társaság visszakaphatja a 2004. május 1-jétől befizetett iparűzési adó összegét, és mihamarabb megszűnjön az adófizetési kötelezettsége.
A cég jogi képviselői olyan jogi megoldást dolgoztak ki, amely véleményük szerint kiküszöböli az adókockázatot. A cég pedig peres eljárásban kártérítés címén az államtól követeli vissza a tavaly májustól megfizetett iparűzési adót. A főváros perben állására pedig azért van szükség, hogy a társaságnak a magyar szabályok szerint jelenleg fennálló iparűzésiadó-fizetési kötelezettsége a lehető leghamarabb megszűnhessen – írja a Napi Gazdaság.
Ez az eljárás nem közigazgatási per, az eddig megfizetett iparűzési adót nem az önkormányzatnak kell visszatérítenie. Az ügyvédek szerint a keresetlevélben foglaltak alapján a bíróság abba a helyzetbe kerül, hogy a kártérítés megítélésén túl a cég adófizetési kötelezettségének megszüntetésével érvényt szerezzen a közösségi jog szabályainak. Mindehhez a magyar bíróságnak nem kell bevárnia a manapság sokat emlegetett olasz IRAP-ügy kimenetelét, és a magyar iparűzési adó kérdésében sem kell szükségszerűen az Európai Bírósághoz fordulnia – bár nincs elzárva ettől a lehetőségtől. Ehelyett a bíróság az adófizetési kötelezettséget a per lezárását megelőzően is megszüntetheti.