Belföld

A szocialisták visszavonatnák az internetadót

Ne is terjesszék az Országgyűlés elé a javaslatot – erre szólította fel a párt a kormányt.

A kormány nem adóztathatja meg a jövőt, a szabadságot és a tudást – mondta Tóbiás József, az MSZP elnök-frakcióvezetője pénteki sajtótájékoztatóján, melyen azt is felvetette, hogy az internetadó bevezetéséről azért beszélhet a kormány, hogy elterelje a figyelmet az amerikai kitiltási botrányról.

Tóbiás úgy fogalmazott, hogy ma az egyedüli alternatív vélemény- és információforrás az internet. Azt mondta, inkább azt javasolják a kormánynak, hogy a mobiltelefon-frekvenciák értékesítéséből befolyt 100 milliárd forintból indítsanak olyan fejlesztéseket, melyek minél több nyilvános wifihozzáférés létesítését teszik lehetővé.

Baja Ferenc, a párt kommunikációs tagozatának elnöke azt mondta: az internetadó jogszabályellenes, a javaslatot nem előzte meg sem szakmapolitikai, sem társadalmi, sem pedig iparági egyeztetés, de még a kormányon belül sem egyeztettek róla. Arra is felhívta a figyelmet, hogy Európában hamarosan ingyenes lesz a roaming, ezért Magyarországon megjelenhetnek akár az olcsóbb szlovák vagy osztrák mobilinternet-előfizetések is.

Baja Ferenc arra is kitért, hogy a szocialisták 2008-ban nem akartak internetadót bevezetni, akkor egy minisztériumi főosztályvezető javasolta, hogy az interneten megjelenő, szerzői jogokat érintő tartalmakra vezessenek be fizetési kötelezettséget, de a szocialisták úgy döntöttek, hogy nincs erre szükség.

Bárány Balázs szerint nem elsősorban az internetadó a baj, hanem a kormányzati látásmód, amely korlátozni akarja az interneten még jelen lévő szólásszabadságot.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik