Belföld

A költségvetésről vitáznak ma a T. Házban

A bankok elszámolnak, a rendvédelmi- és pedagógusbérek emelkednek, a képviselő hölgyek-urak vitáznak.

Az Országgyűlés a következő három napban több mint harminc órát szán a jövő évi költségvetés megtárgyalására, amihez szerdán reggel kilenc órakor fognak hozzá. A ház ülése a kormány képviselőjének 40 perces előterjesztői nyitóbeszédével indul, majd 30-30 percet kap az Állami Számvevőszék, valamint a Költségvetési Tanács elnöke.

Mindezek után ma 5-5 órájuk lesz a kormánypárti és ellenzéki frakcióknak, hogy kifejtsék véleményüket a költségvetés tervezetéről, majd csütörtökön és pénteken újabb húsz órát kapnak. Az Európai Parlament magyar képviselői és a nemzetiségi szószólók is elmondhatják véleményüket az említett időkereten kívül

A kormány 2,5 százalékos GDP-növekedéssel és 1,8 százalékos inflációval számol a költségvetési javaslatban. A hiány a GDP 2,4 százalékát teheti ki, az államadósság pedig 75,4 százalékra csökkenhet. Hatvanmilliárdot tesznek félre az országvédelmi alapba, százat az általános tartalékba. Az általános tartalék elfogadásával biankó csekket kap a kormány, szabadon és kevéssé átláthatóan költekezhetnek belőle – írta korábban elemzésében a Policy Agenda.

A 2015-ös büdzsében béremelésekkel is számolnak. A rendvédelmi dolgozók közt 44, a pedagógusok közt 38 milliárdot osztanának szét – idézi a nemzetgazdasági miniszter által korábban elmondottakat az MTI.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik