Belföld

Orbán könnyítsen magán!

A DK szerint Orbán Viktor, Varga Mihály, Szijjártó Péter vagy Lázár János hazudott, amikor azt mondta, semmilyen információja nincs a kitiltásról.

A Demokratikus Koalíció közleményes szerint Vida Ildikó lebuktatta a fél kormányt, amikor azt mondta, egyvalakit tájékoztatott a kitiltásáról. Szerintük vagy Orbán Viktor, vagy Varga Mihály, vagy Szijjártó Péter, vagy Lázár János hazudott, amikor azt mondta, semmilyen információja nincs a kitiltásról.

Hazudták ezt annak ellenére, hogy az Egyesült Államok ügyvivője korábban jelezte, hogy értesítették az érintetteket és az Orbán-kormányt a döntésükről.

A DK egyúttal felhívja a figyelmet arra is, hogy André Goodfriend bejelentette: a magyar kormány kapott olyan információt, amely alapján, ha akart volna, el tudott volna járni. Az amerikai ügyvivő nyilatkozata alapján felszólítják Orbán Viktort és Polt Pétert, azonnal indítsanak eljárást, minden részletre kiterjedő nyomozást, állítsák vádlottak padjára az Orbán-rezsim valamennyi korrupt tisztviselőjét.

A Demokratikus Koalíció azt követeli, hogy Orbán Viktor azonnal mentse fel állásából a korrupciós botrányban való érintettsége miatt az Egyesült Államokból kitiltott Vida Ildikót. Vida beismerő vallomásával az első dominó kidőlt.

A DK szerint nincs más választása Orbán Viktornak, mint hogy kiáll az ország elé és bevallja, mit tud kormánya üzelmeiről. „Tudjuk, hogy a maffia vezéreként ez szinte elviselhetetlen feladat, de ideje lenne könnyítenie a lelkén, befejezni a hazaárulást, mielőtt elapadnak a Magyarországra érkező források, mielőtt teljesen kisemmizik a polgárokat, mielőtt kivonulnak a befektetők hazánkból és mielőtt minden szövetségesünk hátat fordít hazánknak” – írták.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik