Belföld

Négygyermekes családokat szeretne a Jobbik

Az ellenzéki párt szerint a „két gyerek, három szoba, négy kerék” ideje lejárt, több gyereket kell vállalni, hogy ne fogyjon a magyar.

A hazai népességfogyás megállítását nevezte a legfontosabb feladatnak az Országgyűlés újonnan megalakult népesedéspolitikai albizottságának jobbikos elnöke.

Novák Előd szombati sajtótájékoztatóján a népjóléti bizottság alatt működő testület feladatának a megoldások kidolgozását tartotta. Azt mondta: a népességfogyásból következik például a nyugdíjrendszer fenntarthatatlansága, ezt a kormánynak is fel kell ismernie.

Még több gyereket, még több támogatást!

Az ellenzéki politikus kiemelt teret biztosítana egyebek mellett a népesedési kerekasztalnak, amely álláspontja szerint értékes felvetéseket fogalmaz meg, ám ezekből csak kevés valósult meg.

A családi adókedvezmény átalakítását nagy előrelépésként értékelte, azt ugyanakkor kifogásolta, hogy a második gyermek után igénybe vehető kedvezmények csak évek múlva duplázódnának meg, ezért ehhez módosító javaslatot nyújtott be a parlamentnek.

Novák Előd arról is beszélt, hogy a gyermekvállalás nem csak pénzkérdés, ezért több szabályozási javaslatuk is van. Ezek közé sorolta a négygyermekes családmodell népszerűsítését, a gyermekneveléshez szükséges cikkek áfájának radikális csökkentését, államilag támogatott otthonteremtési és bérlakás- programot, valamint a szociális kártya bevezetését annak érdekében, hogy a szülők ne tudják a támogatásokat olyan igényekre fordítani, amelyek nem köthetőek a gyermekneveléshez.

Inflációkövetést!

A jobbikos politikus álláspontja szerint a családi adókedvezményt más adónemekre is ki kellene terjeszteni, és a második gyermekek után is meg kell adni azokat a támogatásokat – például a közösségi közlekedés, táboroztatás, étkeztetés területén -, amelyek a nagycsaládosoknak járnak. Emellett a családtámogatási rendszer inflációkövetővé tételét szorgalmazta.

Novák Elődöt kérdezték arról is, hogy a Moody’s stabilra javította a magyar adósosztályzat kilátását. Azt felelte: nem tartja meghatározónak az “olykor manipulációval is felérő minősítgetéseket”. Megjegyezte: az államadósság folyamatosan nő, s az adósságspirálból akkor lehet kitörni, ha a kormány lépéseket tesz az újratárgyalásra, és elér egy néhány éves moratóriumot, ami alatt megerősödhet a gazdaság.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik