Belföld

L. Simon a minőségi tartalom felé orientálná a netezőket

Az államtitkár szerint fontos, hogy az ön lépteit is terelgessék, mikor a világháló félelmetes labirintusában barangol.

L. Simon László, a Miniszterelnökség parlamenti államtitkára csütörtökön az Informatika a társadalomért című rendezvényen azt mondta, hogy a felhasználók számának növekedésén túl fontos a „minőségi tartalmak irányába történő orientálásuk”. Kiemelte azt a törekvést, hogy az itt keletkezett bevételek után hazánkban fizessenek adót az érintettek – utalva arra, hogy a reklámadó a külföldi internetes szolgáltatásokra is kiterjed –, és beszélt az internethasználat nemzetbiztonsági kockázatáról is. Azt mondta, fontos célkitűzés, hogy a virtuális közösségekből mind több embert irányítsanak a valós közösségekbe. Hangsúlyozta, hogy sem most, sem jövőre nem lesz internetadó Magyarországon.

Seszták Miklós nemzeti fejlesztési miniszter szerint nélkülözhetetlenné váltak az infokommunikációs eszközök, Magyarországon a GDP 12 százalékát adja az ágazat és 270 milliárd forinttal járul hozzá a költségvetéshez. Azt mondta, hogy cél egy olyan Magyarország megteremtése, mely „képes megvetni lábát az új digitális korszakban”.

A Magyar Telekom vezérigazgatója, Christopher Mattheisen elmondta, hogy a tervek szerint megvalósuló digitális gazdaságban fejlett, nagysebességű, szélessávú infrastruktúra áll majd rendelkezésre, amihez beruházásokat és fejlesztéseket ösztönző jogszabályi környezet és digitálisan írástudó fogyasztók tevődnek hozzá.

A Vodafone elnöke, Beck György közölte, hogy a világon már hétmilliárd mobileszköz van, ezek száma 26 milliárdra nőhet azzal, hogy egyre szélesebb körben teret nyernek azok az eszközök, melyek a mobilhálózatokon keresztül kommunikálnak egymással – idézte szavait az MTI.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik