Belföld

Valaki hatalmasat kaszálhat az új trafiktörvényen

A Trafiktörvény 2.0 tervezete szerint lesz egy központi ellátó cég, amely különösebb kockázat nélkül évi 5-6 milliárd forintot kereshet. A pályáztatás várhatóan szűk körben zajlik majd – írja a 444.hu a birtokukba került dokumentum alapján.

Kedden küldte szét a Miniszterelnökség az új trafiktörvény tervezetét, amelyből egy a 444.hu-hoz is eljutott. A változások legfontosabb eleme, hogy egy úgynevezett dohánykiskereskedelmi-ellátó szórná szét a dohányárut a nemzeti trafikoknak.

A tervezet szerint a dohánygyárak és egyéb nagykereskedők ennek az ellátónak adhatják csak el a termékeiket. Az esélyegyenlőség nevében az ellátó nem válogathatna közülük: aki csak a piacra akar lépni, azzal üzletelnie kell, kedvezményt senkinek sem adhat. A kockázat azonban nem az ellátónál lesz, hiszen csak akkor kell fizetnie, ha már továbbadta a trafikoknak az árut. A megyénként felállított raktáraknál az áruszállítással sem kell foglalkozni, ez a gyárak vagy a nagykereskedők feladata lesz.

A törvény azt is rögzíti, hogy mennyit kereshet a dohányon a trafik és az ellátó, így az ellátó a cigarettát a kiskereskedelmi ár 87 százalékáért, a többi dohányárut pedig 85 százalékáért köteles átvenni.

A törvénytervezet szerint az ellátó lehet maga az állam is, ha létrehoz egy zrt.-t a feladatra, de a szakminiszter meghívásos alapon is pályáztathat meghatározott körből. Míg a két Magyarországon működő nagy amerikai dohánygyár kieshet emiatt, de például a korábbi nagy trafiknyertes Continental vélhetően megfelelne.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik