Belföld

Szijjártó újabb csapattársa kapott zsíros állami állást

Kun Gábor, a futsalcsapat kapitánya a Magyar Nemzeti Kereskedőház Zrt. vezérigazgató-helyettese.

Kun Gábor a Fradi csapatában futsalozott, onnan igazolt át Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter csapatába, a Dunakeszi Kinizsibe – írja a 444. Szakmai előéletéről viszont semmit nem találtak és nem is kaptak választ arra, hogy milyen tanulmányokat folytatott és hol dolgozott korábban, ahogy azt sem tudni, hogy Szijjártót a futsal révén ismerte-e meg és ki ajánlotta be a kereskedőházhoz.

A portál azt írja, hogy Kun 2013 óta dolgozik a Magyar Nemzeti Kereskedőház Zrt.-nél, melyet az állam hozott létre azzal a céllal, hogy új piacokat segítsen találni a magyar vállalkozásoknak. A vezérigazgató-helyettes idén május 5-én kapta meg vezérigazgató-helyettesi kinevezését, havi 850 ezer bruttóval.

 Szijjártó örül. MTI / Kovács Tamás

Eddig Szijjártó futsalcsapatából hét ember bukkant fel Szijjártó előző munkahelyén, a Miniszterelnökségen vagy most a külügyben. Korábban a sajtónak azt nyilatkozták, hogy „vannak olyan emberek a tárcánál, akikkel miniszter úr régóta dolgozik együtt és egy az érdeklődési körük”. A Magyar Nemzeti Kereskedőház Zrt. pedig azt közölte a portállal, hogy nem vezetnek nyilvántartást arról, hogy melyik munkatársuk mit csinál szabadidejében.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik