Gazdaság

Viperafészek

A honvédelmi tárca saját alapítású erdészeti részvénytársaságaiba tette át becslések szerint csaknem százezer hektár (szak)kezelését, így az rt.-k vonzó befektetési célponttá válhatnak.

Beszántották a viperafészket – honvédségi források ezzel és hasonló környezetkárosításokkal, illegális autóversennyel, szemeteléssel indokolják, hogy miért nem hosszabbítanak meg több évtizedes területbérleteket a táborfalvi lőtér környékén. A Duna-Tisza-közén is honos rákosi, vagy „parlagi” vipera – Persányi Miklós környezetvédelmi miniszter egy tavalyi interpellációra adott válasza szerint – veszélybe került, miután a volt dabasi Fehér Akác Tsz utódcége, a Lakto Kft. felszántotta a „vipera-védelmi program” közelében lévő, honvédségtől bérelt területet. Bár a programban évek óta aktívan részt vevő társaságot el sem marasztalták, és a cég vezetője rágalomnak tartja a vádakat, a környezetvédelmi miniszter kérte, hogy a honvédség ne szerződjön velük a jövőben.


Viperafészek 1

A Magyar Honvédség Hidász utcai lovardája. Ennek az ingatlannak a sorsa még bizonytalan.

A viperaügy csak ürügy – vélik viszont a bérlők. Attól tartanak, hogy még a parlamenti választások előtt új gazdához kerül a terület, s azért kellett a vipera-esetet előszedni, mert bérlővel bajosan lehet bármit eladni. Aggódik Szomor Dezső, a Pro Natura emlékéremmel kitüntetett apaji szürkemarha-tartó is, aki mintegy ezer hektárt bérelt a honvédségtől. Egy 40 munkást foglalkoztató másik bérlő pedig arra készülhet, hogy a katonai területek nélkül a megmaradó 250 hektáron nem tudja majd megtermelni a takarmányt a félezer tejelő tehén és szaporulata ellátásához. A cégvezető a bérterületek nélkül a társasága gyors felszámolását valószínűsíti.

MEGTARTOTT JOG. Az összesen mintegy 17 ezer hektárosra becsült táborfalvi terület korábbi bérlői közül csupán a Magyar Madártani Egyesületnek van 2007-ig még érvényes szerződése. „A többieké 2005. október 31-én lejárt, és a honvédség nem kívánja azt meghosszabbítani” – tudtuk meg Bocskai Istvántól, a Honvédelmi Minisztérium (HM) sajtószóvivőjétől. Valami elkezdődött. Juhász Ferenc miniszter döntésével a táborfalvi lőtér egyes területrészeit a HM Budapesti Erdőgazdasági Rt. szakkezelésébe adják, de a vagyonkezelési jogot megtartja a tárca. Az állami tulajdonú termőföldek kezelését ugyan általában a Nemzeti Földalapkezelő Szervezetre (NFA), illetve más ingatlanokét a Kincstári Vagyoni Igazgatóságra (KVI) kell bízni, de a katonai célú, úgynevezett „A1″ területeket egy speciális besorolással kivették a mezőgazdasági művelésből.

A lőtereket körülvevő erdőkön, szántókon azonban jelenleg is mező-, illetve erdőgazdasági termelés folyik, ezeket a területeket – miként a dabasi, táborfalvi, apaji gazdáknak – eddig bérbe adták. Mégis hiába kérik évek óta a földalap illetékesei, hogy a földtörvény rendelkezései és a tényleges földhasználat alapján sorolják át ezeket a területeket az NFA kezelésébe, ez csak akkor lehetséges, ha azokról lemond a honvédség, addig a HM belátása szerint rendelkezik velük. Ha lemondana róluk, akkor a földhivataloknál a területeket besorolják a tényleges művelés szerinti földhasználati kategóriákba: erdőnek, szántónak.

Beindult a gépezet

Miközben továbbra is körvonalazatlanok a HM-vagyon eladási tervei, a valóságban már megindult a privatizáció. A tárcát tavaly januárban hatalmazták fel, hogy a vagyonkezelésében lévő – elidegenítési korlátozás alá nem eső – felesleges ingatlanait nyilvános eljárás keretében értékesítheti. A befolyó bevételeket egyebek között laktanya-korszerűsítésre, lakásépítésre, lakásvásárlási kiadásokra fordíthatják. Jelenleg a korábban már jóváhagyott 40 honvédségi ingatlan értékesítése zajlik. Jövőre mintegy 60-70 ingatlant készít elő a tárca pályáztatásra, s összesen 10 milliárd forint körüli bevételre számít.

Jövőre egyébként négy állami tulajdonú hadiipari cég, a HM EI Rt., a HM Currus Rt., a HM Armcom Rt., valamint a HM Arzenál Rt. privatizációja is megkezdődhet. A Kincstári Vagyoni Igazgatóság pedig már el is adta a HM összesen öt (egy budapesti – az V. kerület Hold utcában lévő – és négy rétsági) ingatlanját. A második kerületi Hidász utcai honvédlovardát is felszámolják: a HM tájékoztatása szerint az ingatlan további hasznosításáról, esetleges értékesítéséről még nincs döntés.

A honvédelmi tárca viszont a vagyonkezelésében lévő erdő és a beékelődött szántóterületek „szakkezelésére” több társaságot – HM erdészeti részvénytársaságokat – alapított, amelyekbe, mint a budapestibe is, értékes katonai területek (szak)kezelési jogát tette át. Jakab István, a Magyar Gazdakörök és Gazdaszövetkezetek Országos Szövetsége elnöke aggályosnak tartja az ügyleteket, mivel a honvédelmi tárcának át kellett volna adni a mezőgazdasági területeket az NFA-nak, s e szervezetnek kellett volna megkötni az erdőgazdaságokkal a vagyonkezelői megállapodást, amelyért költségvetési bevételnek minősülő vagyonkezelési díjat kell felszámítani. A HM ehelyett saját cégeit bízta meg a szakkezeléssel, mely ügyletről az üvegzseb-törvény előírásai ellenére keveset tudni. Már régen rendezni kellett volna ezeknek a területeknek az ügyét, de ez elmaradt, mert Jakab szerint a honvédelmi tárca sajátosan értelmezi a törvényeket. A minisztérium bármikor értékesítheti az általa alapított részvénytársaságokat, s így a területek szakkezelése is átkerülhet az új tulajdonosokhoz. A (szak)kezelési jogosítvány így vonzó befektetési célponttá teheti e részvénytársaságokat.

Nem is akármilyen területek kezelését adta át a honvédség. Külső szakértők mintegy 100 ezer hektárra becsülik a tárca három erdészeti rt.-jéhez – a HM Verga Veszprémi Erdőgazdasági Rt.-hez, a HM Budapesti Erdőgazdasági Rt.-hez és a HM Kaszó Erdőgazdasági Rt.-hez – került területek nagyságát. Megvan a lehetőség arra, hogy ha a honvédelmi privatizáció keretében a HM esetleg az erdőgazdaságokat is meghirdeti, a szakkezeléssel monumentális, akár több tízezer hektáros óriásbirtokok kezelését is megszerezheti bármely hazai vagy uniós pályázó társaság.

BEZÁR A LŐTÉR. Informálisan úgy értesültünk, hogy a tárca a táborfalvi lőtér végleges bezárását tervezi. Eladására is előbb-utóbb sor kerülhet, de erről még nincs döntés, ez ebben a ciklusban már nem is várható. A HM szóvivője mindössze azt erősítette meg, hogy a táborfalvai területek továbbra is állami tulajdonban és a minisztérium vagyonkezelésében maradnak, erdészeti szakkezelésbe adásuk ezen nem változtat. A Kaszó-pusztai területek szakkezelését – az erdővagyon tekintetében – a HM Kaszó Erdőgazdaság Rt. látja el, a tárca nem tervezi a területek értékesítését, egyéb irányú hasznosítását.

Egyes ellenzéki körök azonban máris parlamenti vizsgálatot sürgetnek, mert attól félnek, a termőföldszerzési korlátozásokat megkerülve jogi személyekhez, akár külföldi kézbe kerülhet a föld. Ami tény: a HM Verga Veszprémi Erdőgazdaság Rt.-je máris nyilvános pályázaton kínálta eladásra a pályázati felhívás szerint tulajdonában lévő, 230 millió forintra értékelt, balatonfüredi strandot, épületestül. Felvetődhet a kérdés, hogy a HM társaság miként adhatja el – a KVI-t megkerülve – a honvédségi, azaz állami ingatlant, és vajon mire fordítja majd a pénzt.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik