Foci

Újabb magyar sípmester fújhat a BL-ben

Kassai Viktor mellett Vad István is bekerült a legrangosabb európai kupasorozat játékvezetői közé.

A szövetség honlapja tette közzé a hírt, melyből kiderül, hogy Vad három és fél éves nemzetközi kerettagság után, a Bajnokok Ligájában meccseket vezető európai bírók legfiatalabbjaként (31 évesen) kapott megbízatást.

Vad István október 19-én, vagy 20-án debütál a BL-ben – három nappal a találkozók előtt derülnek ki a beosztások – segítői Ring György, Szpisják Zsolt, Fábián Mihály, Bognár Tamás és Andó Szabó Sándor lesznek.

Kassai Viktor november 2-án, vagy 3-án lesz érdekelt a Bajnokok Ligájában (csapata: Ring György, Vámos Tibor, Fábián Mihály, Bognár Tamás és Bede Ferenc), míg Szabó Zsolt október 21-én az Európa Ligában szerepel (segítői: Kispál Róbert, Varga Zsolt dr., Veizer Roland, Németh Ádám és Solymosi Péter).

Ajánlott videó

Olvasói sztorik