Belföld

Rétvári szerint Sztálin öröksége van jelen az egészségügyben

Az államtitkár szerint ennek köszönhető a hálapénz.

Rétvári Bence, az Emberi Erőforrások Minisztériumának parlamenti államtitkára az Orvosok a kommunizmusban című konferencián elmondta, hogy szerinte a hálapénz fogalma egy 1957-es pártkongresszuson hangzott el először, a jelenség oka pedig az volt, hogy az orvosok fizetését alacsonyan tartották. A sztálini hozzáállás ellenségnek tekintette az értelmiségieket, köztük az orvosokat, akiket tudatosan igyekeztek megalázni – mondta Rétvári. A kommunista korszak súlyos örökségének tartja azt is, hogy a betegjogok kérdése fel sem merülhetett, a betegeknek nem volt beleszólásuk saját kezelésükbe.

Horváth Attila, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem tanszékvezetője emlékeztetett arra, hogy 1945 után mindössze hétezer orvos maradt Magyarországon, a többiek a háborúban, koncentrációs táborokban vagy a gulágon életüket vesztették. Szerinte a kommunista rendszerben a szomszédos országokhoz képest is keveset biztosítottak Magyarországon egészségügyre, folyamatosan romlottak az egészségügyi statisztikák.

Éger István, a Magyar Orvosi Kamara elnöke szerint ma az egészségügyben jelen lévő bizalmi válság is ezekre vezethető vissza.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik