Belföld

Várady örül, hogy „be van szarva” a Fidesz

Nevetséges vádakkal próbálja lejáratni a tüntetésszervezőket a Hír TV. Az iWiW-alapító szerint meg kell értetni a politikai elittel, hogy hol a helye.

Csütörtökön a kormánypárti Hír TV előásott egy 11 éves ügyet Várady Zsolt múltjából. Az iWiW alapítóját, aki a közelmúlt kormányellenes tüntetésein is felszólalt, azzal próbálták meg besározni a csatorna Célpont című műsorában, hogy 0,19 gramm növényi töredéket találtak nála, aminek hatóanyag-tartalma egyébként a könnyűdrog törvény szerinti csekély mennyiségének századrészét sem érte el.

„Nevettem az egészen” – mondta Várady az Indexnek, hozzátéve, hogy nem az ő tiszte eldönteni, lehetne-e legalizálni a könnyűdrogokat. Annak inkább örülne, ha a drogpolitika – hangsúlyozottan csak a könnyűdrogokkal kapcsolatban – a megengedőbb álláspont felé mozdulna, ugyanakkor úgy véli, sokkal komolyabb megelőzésre lenne szükség az alkohol esetében is, mert a szeszesitalok okozta traumák az egyén és környezete számára jóval nagyobbak.

Várady szerint nyilvánvaló, hogy az ő története a politikai aktivizálódása miatt került nyilvánosságra. „Félnek és terelnek. A Fidesznek csökkent a támogatottsága, sok a bizonytalan, ha nem is mentek át más párthoz. Be vannak szarva és ennek nagyon örülök. Ez is mutatja, hogy nagyszerű, ami most történik, folytatni kell, amíg a politikai elit megérti, hogy hol van a helye. Nem ott, ahol most képzeli, ideje visszarepülniük a valóságba” – mondta a portálnak

Váradyt az ösztönözte fellépésre, hogy Magyarországon szinte lehetetlen adóelkerülés nélkül vállalkozást folytatni. Októberben feljelentette a parlamentben 1990 óta megfordult összes pártot, őket okolva a rossz adórendszerért. Célja, hogy javítsa az adómorált, ehhez azonban szerinte előbb neki kell menni az államnak, kikényszeríteni, hogy visszaszorítsa a korrupciót és átláthatóan működjön.

Várady most egy olyan projekten dolgozik, ami a civilek számára eszközöket ad, hogy kontrollt gyakorolhassanak az állam felett. A gyűjtőfelületre a szervezetek felvihetik a projektjeiket és támogatókat, aktivistákat gyűjthetnek hozzá. A tesztverzió január 2-án indulna, amikor tüntetést tartanak az Operaház előtt. A cél az, hogy közösségeket kovácsoljon az oldallal.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik