Foci

Finnország – Magyarország 1-2

Európa-bajnoki selejtező, Helsinki, Olimpiai Stadion, vezeti: Alan Kelly (ír).

Összefoglaló: Az első félidő igazi unalmas meccset vetített előre, nem sok minden történt. Egyedül a félidő hajrájában szökött fel a vérnyomása mindenkinek, Vayrynen lövése csúszott a kapu mögé a keresztlécről.

A szünetben Egervári Sándor a pályára küldte Koman Vladimirt, ez pedig jó húzásnak bizonyult: a fiatal középpályás nagyon aktív volt, majd fantasztikus helyzetfelismerése és Jaaskelainen kapus ordító hibája után Szalai a vezetést is megszerezte a mieinknek.

Ezt követően szép csendben csordogáltak az események, majd a finnek több cserével is frissítettek a támadószekciójukon, ami hatalmas hazai nyomást eredményezett.

A hajrában megszerezhettük volna a második gólt, a partjelző azonban tévesen lest ítélt, ráadásul Forssell a túloldalon szinte azonnal kihasználta a védelem megingását és egalizált – elúszni látszott a győzelem.

Már-már úgy tűnt, hogy a finneké lesz a slusszpoén, a végén azonban Elek tálalt Dzsudzsák elé, a PSV magyarja pedig a hosszú alsóba lőtt a 95. percben. 2-1-re nyert a magyar válogatott, és ha átmenetileg is, de vezeti Európa-bajnoki selejtezőcsoportját.

Végeredmény:
Finnország – Magyarország 1-2 (Forssell 85., ill. Szalai 49., Dzsudzsák 94.)

95. PERC: a végére maradt a slusszpoén! Egy kontra végén Elek tette le a labdát Dzsudzsák Balázs elé, a PSV Eindhoven középpályása állított egyet rajta, majd kilőtte a hosszú alsót, beállítva a 2-1-es végeredményt!!

GÓÓÓL 95’
Magyarország
Dzsudzsááááááááák!

94. PERC: Koman szöktette remek ütemben Szalai Ádámot, a csatár a tizenhatoshoz érve áttette a labdát a bal lábára, de lövése fölé szállt.

92. PERC: Elek passza után lőhetett Koman, de a labda elakadt egy védőben.

91. PERC: Egy hazai szabadrúgás után előbb Vanczák tisztázott, majd Király szedte le az újabb beívelést.

90. PERC: Négy perc a ráadás.

89. PERC: Litmanen hagyott ki egy hatalmas helyzetet, miután egy keresztpasszt mindenki elvétett középen, a csereként beállt veterán lőhetett üresen, a löket azonban elment a kapu előtt keresztbe, majd végül kiment.

SÁRGA LAP 88’
Magyarország
Elek sárgult be.
CSERE 86’
Magyarország
Vanczák jön Laczkó helyére.

86. PERC: Eremenko hozta kihagyhatatlan helyzetbe Forssellt, aki nem is hibázott, 1-1… Így a leginkább bosszantó az előbbi lesítélet.

GÓÓÓL 86’
Finnország
Nem bírtuk a nyomást…

83. PERC: Koman adott megint forintos labdát Gerának, a játékvezető azonban hitt a partjelzőnek, aki tévesen lest ítélt. A tizenhatoson belül Jaaskelainenen kívül három magyar is volt, joggal mondhatjuk, hogy gólhelyzettől fosztottak meg minket.

CSERE 81’
Finnország
Kuqi jön Sjölund helyére.

80. PERC: A két Eremenko játszott össze, majd Forssellhez került a labda, lapos lövését azonban Király Gábor nagy bravúrral védeni tudta, nem sokkal később pedig egy előreívelést hatástalanított.

79. PERC: Koman vállalkozott lövésre, Jaaskelainen a helyén volt.

76. PERC: Gera!!!! A magyar válogatott csapatkapitánya tanítani való módon szerelte a kapu elé betörő Eremenkót, a hazaiak természetesen büntetőt reklamáltak, de szó sem lehetett róla.

SZÖGLET 75’
Magyarország
Gera fejelt mellé nem sokkal – nagy helyzet volt!
CSERE 75’
Magyarország
Vadócz helyett Pintér a pályán.

74. PERC: Szalai kapott szöktetést a leshatáron, a támadó azonban túlon túl önzetlen akart lenni és kihagyhatatlan helyzetbe akarta hozni Dzsudzsák Balázst, egy védő tisztázott.

72. PERC: Elek szerzett labdát a középpályán, majd Komanhoz passzolt, a Sampdoria légiósa azonban jobbal mellé lőtt.

CSERE 71’
Finnország
Alexei Eremenko jön be Porokara helyére, Litmanen Sparvot váltja.
SZÖGLET 66’
Magyarország
Magas volt mindenkinek középen.

64. PERC: Forssell lövését fogta Király Gábor.

64. PERC: Vermes ívelt középre jobbról, Koman átvette a labdát, majd elesett az egyik finn védőnek köszönhetően, a játékvezető továbbot intett.

63. PERC: Laczkó állt bele egy hazai szabadrúgásba.

Na, hol a labda?

50. PERC: A hazaiak szöglete után lódult meg a magyar csapat, a csereként beálló Koman Vladimir remek ütemben tálalt Szalai elé, Jaaskelainen kapus bűnrosszul jött ki a kapujából, így a Mainz csatára eltolta mellette a labdát és az üres kapuba gurított, 0-1, vezetnek a mieink!!

GÓÓÓL 50’
Magyarország
Szalai használta ki a hazai kapus hibáját!
SZÖGLET 49’
Finnország
Vermes tisztázott fejjel.
CSERE 46’
Magyarország
Észszerű váltás: Rudolf helyett Koman a pályán.
KÖZÉPKEZDÉS 46’
Magyarország
Folytatódik a meccs.

46. PERC: Vége az első félidőnek, a finneknek akadt több helyzete a kapu előtt, ugyanakkor a mieink nem játszanak alárendelt szerepet, még nyílt a találkozó végkimenetele. Hajrá magyarok!

45. PERC: Egy minutum a ráadás.

44. PERC: Ezt megúsztuk… Vayrynen lőtt messziről, a megpattanó labda pedig a lécről vágódott a kapu mögé, a játékvezető nem vette észre, hogy egy magyar játékos is hozzáért, így kirúgással folytatódott a játék.

41. PERC: Juhász Roland maradt lenn a gyepen, rátalpaltak a lábszárára, reméljük, nem nagy a baj.

SÁRGA LAP 37’
Magyarország
Lipták talpalta le ellenfelét, övé az első figyelmeztetés.

32. PERC: Ismét a mezőnyben küzdenek a felek, látszik, hogy a csapatok nagyon odafigyelnek arra, hogy az ellenfél ne tudjon helyzetbe kerülni.

SZÖGLET 26’
Finnország
Elek csúsztatta ki a labdát.
SZÖGLET 24’
Finnország
Felszabadítottak a magyar védők.

22. PERC: Egy pofás kontra végén Gera próbált középre ívelni, a labda megpattant egy védőn így a kapu hosszú alsó sarka felé vette az irányt, Jaaskelainennek azonban nem okozott gondot a játékszer megszelídítése.

21. PERC: Egy újabb Dzsudzsák szabadrúgást hatástalanítottak a finnek, majd a kipattanót Vadócz bombázta kapu mellé.

17. PERC: Rudolf lódulhatott meg a bal szélen, azonban miután lerázta magáról védőjét, pocsékul ívelt középre – kirúgás.

15. PERC: Dzsudzsák állt egy szabadrúgás mögé közel 30 méterre a finn kaputól, előbb a sorfalba lőtt, majd a kipattanót emelte a védőkbe, a kontraakció végén azonban lesre futott a hazaiak támadója.

13. PERC: Egy magyar védelmi hiba után Eremenkót találta üresen a labda a tizenhatos előterében, a támadó lövése azonban előbb földre, majd a kapu mellé pattant.

9. PERC: Király fülelt le egy finn szöktetést.

6. PERC: Dzsudzsák végzett el szabadrúgást a finn térfél bal oldaláról, a labda azonban magas volt Liptáknak.

4. PERC: Egyelőre a mezőnyben bírkóznak a felek.

KÖZÉPKEZDÉS 1’
Finnország
Nincs más hátra, mint előre, hajrá magyarok!

Felcsendültek a himnuszok, előbb a magyar, majd a finn következik.

Már csak tíz perc a kezdősípszóig, maradjatok velünk!

Kezdőcsapatok:

Finnország: Jääskelainen – Pasanen, Hyypiä, Moisander, Heikkinen – Sparv, Väyrynen, Sjölund, Porokara – R. Eremenko, Forssell
Szövetségi kapitány: Stuart Baxter

Magyarország: Király – Vermes, Lipták, Juhász, Laczkó – Elek, Vadócz – Rudolf, Gera, Dzsudzsák – Szalai
Szövetségi kapitány: Egervári Sándor

Megújulóban lévő válogatottunk nem kezdte túl jól az Európa-bajnoki selejtezősorozatot, a már Egervári Sándor vezette magyar csapat Stockholmban szenvedett 2-0-ás vereséget, és ugyan voltak biztató jelek, így is Zlatan Ibrahimovic gyatra helyzetkihasználásának köszönhetjük, hogy nem lett nagyobb zakó a vége.

A második összecsapáson Moldova volt az ellenfél, a mieink pedig egy félidőnyi szunyókálás után a másodikban akár ki is üthették volna a riválist, a végeredmény azonban 2-1 lett. Legutóbb San Marino volt az ellenfél, a mainzi bombaformáját a címeres együttesebe is átmentő Szalai Ádám triplájával pedig sima 8-0-ás győzelmet aratott válogatottunk.

Ezúttal a pocsékul kezdő finn csapat lesz az ellenfél, a házigazda kikapott Moldovától és Hollandiától is, legutóbb pedig szabadnapos volt. A találkozó felvezetéseként nyelvrokonaink elárulták, nincs rajtuk különösebb nyomás az eddigi pontnélküliség miatt, de számukra csak a három egység elfogadható.

Egervári Sándor amondó, hogy a döntetlen sem lenne rossz eredmény, de természetesen Juhász Rolandék is mindent megtesznek a siker érdekében.

A találkozóra a helsinki Olimpiai Stadionban kerül sor, a sípot az ír Alan Kelly fújja majd.

Apró érdekesség, hogy napra pontosan 13 évvel ezelőtt szintén összecsaptak a felek, akkor a Csank János irányította magyar nemzeti tizenegy a hajrában a szerencsének is köszönhetően 1-1-re mentette a találkozót, ezzel pedig kiharcolta a világbajnoki pótselejtezőt. Ott aztán jött Jugoszlávia, a többi pedig már történelem…

Ajánlott videó

Olvasói sztorik