Gazdaság

Családi nyomás

Egy évtized alatt több mint százszorosára bővítette forgalmát a Grafika Press nyomda, amely a további növekedés érdekében tőkét vont be az MFB-től.






Családi nyomás 1
Családi nyomás 2

Nem győzött csodálkozni Farkas József, amikor nem sokkal a rendszerváltás után az Egyesült Államokban járt egy marketingszemléleti kurzuson. Az egyik országos terjesztésű, farmereknek szóló folyóiratnál azt látta, hogy a szerkesztőség elfér egy szobában, míg a kereskedelmi részleg két emeletet foglal el. „Ekkor értettem meg, hogy a szocialista felfogással szemben nem a termelés, hanem az értékesítés az igazi művészet” – mondja.

Az amerikai tapasztalatok jól jöttek, hiszen ekkor már több vállalkozást működtetett a Farkas család. A házaspár 1991-ben indította a Dinasztia Kiadó Kft.-t, ezt követte a Szaktudás Kiadó Ház Kft. Mindkettő tankönyveket adott ki, utóbbi a Keszthelyen agrármérnöki diplomát szerző Farkas József szakterületére, a mezőgazdaságra fókuszált. „Akkoriban még nem kellett sok pénz a könyvkiadáshoz, ezért mertünk belevágni” – indokol Farkas József, majd hozzáteszi: az a bizonyos első millió teljesítményalapon jött össze, éveken keresztül a teljes nyereséget visszaforgatták a vállalkozásokba.

Farkasék hamar rájöttek, hogy pluszprofitra tehetnek szert, ha a könyveket ki is nyomtatják, ezért 1992-ben megvették a Fősped házinyomdáját, amely mindössze két gépből állt. Az így létrejött Grafika Kft. indulása nem volt zökkenőmentes: az első három hónapban a nyomdavezető irányításával 1,5 millió forint veszteséget produkáltak, ezért valamelyik tulajdonosnak át kellett vennie a nyomda vezetését. „Feldobtunk egy pénzérmét, a feleségem nyert, így ő lett az ügyvezető” – meséli Farkas József.









Családi nyomás 3

• Farkas József
56 éves, a Veszprém megyei Vanyo­lán született. Keszthelyen agrármérnök szakon szerzett diplomát, majd tanárképző főiskolát végzett Pécsett. Elvégezte a MÚOSZ újságíró-iskoláját. Veszprémben, majd Budapesten dolgozott újságíróként, később a Mezőgazdasági Kiadó irodalmi vezetője, majd igazgatója lett.
1991-ben feleségével megalapították a Dinasztia Kiadó Kft.-t, 1992-ben a Szaktudás Kiadó Ház Kft.-t, ugyanebben az évben megvették a Grafika Nyomda Kft.-t. A Szaktudás ügyvezetője, 2003-tól a kiadó és a Grafika elnöke.
2001-ben a Vállalkozók Országos Szövetsége az év vállalkozójának választotta, 2003-ban Aschner Lipót-díjat kapott.
Nős, felesége, Klára és fia, Tamás is részt vesz a cégcsoport irányításában. Hobbija a tenisz, az úszás, az olvasás és a mozi.

• Farkas Tamás
30 éves, Sümegen született. A budapesti Külkereskedelmi Főiskolán szerzett diplomát pénzügy szakirányon, a Közgazdaság-tudományi Egyetemen másoddiplomát vezetésszervezés szakon. Svédországban elvégzett egy kis- és középvállalat-vezetői kurzust.
2001-től a Grafika ügyveze-tője, 2003-tól vezérigaz-gatója.
Nős, egy gyermeke van. Hobbija az olvasás és a tőzsdézés.

Családi nyomás 3
Családi nyomás 5

FELIRAT A NYOMDAGÉPEN. A nyomda kapacitását kezdetben jórészt a saját kiadású könyvek kötötték le, a Grafika Kft. azonban folyamatosan terjeszkedett – 1994-ben a BKV, 1996-ban az Építésügyi Tájékoztatási Központ, 2001-ben az Unió Kiadó nyomdáját sikerült megszerezni, mindegyik esetben a megrendelésekkel együtt. De nem csak ennek köszönhető, hogy az egyre bővülő kapacitást el tudták látni munkával: a nyomdát az amerikai tapasztalatokon alapuló kereskedelmi szemlélettel irányították. A hőskorban minden nyomdagépre ki volt írva: „Fizetésedet a megrendelőtől kapod.”

Négy éve generációváltás történt, Farkas Tamás vette át a cég ügyvezetését, amely 2003 februárjában részvénytársasággá alakult, és felvette a Grafika Press Nyomdaipari Rt. nevet. Innentől kezdve Farkas József az elnök, fia pedig a vezérigazgató.

A terjeszkedés azóta sem állt le; az idén áprilisban megvették a Cartographia Kft. nyomdai üzletágát, belépve ezzel a térképek piacára. A nyomda termelése jelenleg évente mintegy 8 millió kötött termék, amely közel 3 ezer címből áll össze. A termékspektrum a kétoldalas szórólapoktól a kötött könyvekig terjed.

Mindez tovább bővülhet, miután a Magyar Fejlesztési Bank (MFB) 323 millió forintos tőkeemelést hajtott végre a cégben, 49 százalékos tulajdonrészt szerezve. A vezetők a friss tőkéből 200 millió forintot egy új heat-set nyomógép beszerzésére fordítottak, ennek révén a Grafika megjelenhet a színes magazinok piacán is. A cég terjeszkedésével nem csak a nyomógéppark korszerűsödött, a kötészetet és a szállítmányozást is fejlesztették. A belföldi kiszállítást saját gépkocsiparkkal végzik, jelenleg pedig éppen saját kamion beszerzését tervezik a németországi fuvarokhoz. A Grafika látja el ugyanis a Siemens mobiltelefonjait használati utasítással, és mivel just in time szállítanak, nem engedhetik meg, hogy az alvállalkozó miatt késlekedjenek.

Annál is kevésbé, mivel idehaza és Európában is éles a verseny. A család éppen azért döntött az MFB ajánlatának elfogadása mellett, mert így megszűnt ugyan a vállalkozás tisztán családi jellege, de a tőke beengedése lehetővé tette a technológiai fejlesztést, az árverseny miatt pedig csak ezen az úton lehet megtartani a nyereségességet.

A gazdasági végzettségű ifjabb Farkas bekapcsolódása a cég irányításába egybeesett egy kisebb szemléletváltással: amikor a társaság árbevétele elérte az 500-600 millió forintot, egyértelművé vált, hogy az eddiginél professzionálisabb irányításra van szükség. Ez a váltás a kontrolling bevezetésében, a nagyobb marketing-ráfordításban és a tudatos munkaerő-gazdálkodás meghonosításában mutatkozott meg. Ezek az alapjai az új vezérigazgató által felvázolt üzleti filozófiának. „A munkatársak hozzáállása, motiváltsága az a plusz, amivel adott esetben meg tudjuk előzni a versenytársainkat” – mondja Farkas Tamás.





Családi nyomás 6

EMPÁTIA ÁTLAG FÖLÖTT. Csereklye Sándor, a Grafika egyik legnagyobb megrendelőjének számító Expressz Kiadó gyártási igazgatója szerint Farkas Tamás olyan üdítő kivétel a magyar nyomdaipari vezetők között, aki képes érvényesíteni a közgazdasági szempontokat ebben a meglehetősen konzervatív szektorban. „A két cég együttműködése kivételes stratégiai együttgondolkodáson alapul, a Grafika célzott ajánlattal keresett meg minket, és az átlagosnál több empátiát mutat az általunk fontosnak tartott szempontok iránt” – mondja az igazgató.

A család hasonló szemlélettel dolgozik a tulajdonában lévő többi cégnél is, köztük a Szaktudás Kiadó Ház Rt.-nél és a ráckevei Kék Duna Wellness Hotelben is. Előbbi a diákok által is elismert szereplője a mezőgazdasági tankönyvek és szakmai kiadványok piacának, de stagnáló-visszaeső területen működik. A hotelt a Dinasztia Kiadó eladása után vásárolta meg a család, az volt a véleményük ugyanis, hogy a nyomdának a saját lábán kell megállnia, így új befektetés után néztek. A szállodát Farkas Klára irányítja, és főként céges csoportok látogatják.

A Száz Magyar Falu Könyvesház Kht. a millennium jegyében jött létre, egy állami támogatással megvalósuló könyvsorozat létrehozására. Jelenleg a Kistérségek értéktára sorozatot készítik, az uniós beosztás szerinti magyar kistérségek értékeiről. „Olyasmit szeretnénk létrehozni, ami száz év múlva is érdekes lesz”- mondja Farkas József. „Itt a lényeg az impresszumban” – teszi hozzá büszkén; ott állnak ugyanis a családtagok nevei, bizonyítva, hogy közreműködtek a könyv megszületésében.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik